Ezerkilencászkilencven. Tavasz? Vagy az ezerkilencszázkilenven után tegyek kérdőjelet? Végül is mindegy. Nem volt könnyű idáig eljutni. Most már a feszes menetelést felváltotta egy egyenletes lélegzés, ráismerés, de még sajog a vádlim, nem sokon múlott hogy abból ami sétának látszott, nem lett lavinaszerű rohanás. A szorongáskutya meg-megkapott útközben és nem hiszem hogy még egyszer meg tudnám tenni ugyanezt az utat.
   Az estét egy ismerőssel töltöttem nekem ismeretlen ismerősen zsongó helyeken. Sok hely, ajtók, sok zene, számtalan pohár és szó, különböző füstök és kérdések, sok mámorító, vakító figyelem. Reggelre csak a távolság maradt és egy elszakadt fonál az emlékezetemben. No meg az imaszerűen ismétlődő szavak. Vissza, csak egyszer jussak vissza.
   Most már állok, pontosabban állva utazok egy sínpáron. Szabadság híd Budai hídfő. Vége az eltévedésnek, az ismerősöm arcának emléke újra melegséggel tölt el, bár a testem vészjeleket küld. De a vasszerkezet indái zöldellnek. A hajók támaszkodnak, sőt fekvőtámaszokat nyomnak a vízen, a sirályok mind egy egy fonálra kötve köröznek, mint a csecsemők szemét szórakoztató játékokon azok a színes izék, és a víz csobogva gőgicsél, gügyög. Rend van. A Gellérthegy meg felnyílik, hát persze, ez egy óriási cukortartó, hisz a kávéillat árad a széllel és szinte eltömi az orrom. Amíg a fekete aromában fuldoklom, a nap meg a kisujját eltartva belehörpöl a gőzölgő városba. Kávé, kávé, kávé... A testem feladja és rámmorog. Van hely, le is ülhetnél, vagy ha így jobb még mindig állsz! Mindegy! Csak pihenjünk. Igen, az ingóbingó barna nagy öltésekkel varott bőrülés ott a hernyónál szabad. A villanykukac araszol. Odabillegek vagy libegek a villamosűrállomáson és egyre gyengülök. Gyengülök, de csak egy röhögésre futja mégis. Nem tudok leülni, egyszerűen nem lehet. Az ülésre görbe, öltögetős betűkkel írtak. Villamosszék. VILLAMOSSZÉK! Vinnyogva röhögök és körülnézek. Ezek vajon tudják min ülnek? Villamosszék. A kapaszkodók nagy sörnyitók soraként himbálóznak az orrom előtt és én már próbálgatom is a hozzájuk illő óriás sörök súlyát. Lovagi torna kőbányán, párbaj, hetven feles nyolcvan kávé.
   Szabadság híd. Pesti hídállás. Vásárcsarnok, Piaccsarnok, Piacsarnok. Kávé és sör vagy inkább kávé uniqum? Van még előttem egy napnyi utazás, de legalább húsz perc a vonatülésig. ÁÁÁÁ nem fog menni. Leszállok. Szeretem másnaposan, kialvatlanul az agyam, csak ne fájna így. Muszáj kikapcsolni, de a vonatig még ki kell bírni. Hopsz egy tátogó arc. Ja boccs!... Igen jóreggelt kávéféuniqum... köszönöm.

Hozzászólások

47
Értékelem!

Gábor:) Isten, Isten!
Márti hogy tovább fűzzem míg Gábor írása rárímel erre "véletlenszerűen" én kizárólág Aureliano írásának hatására leltem újra e szilánkra és most is gondolkodom vajon miért engedtem az impulzusnak és karcoltam vele ezt ide...

43
Értékelem!

Tudom, hogy tudod, hogy tudom.
Mintha én írtam volna.
Vagy Te.
Vagy-ok. Ok sem csak ok-ozat.
Na jó ez már durva. (meg Bereményi utánérzet.)

Új hozzászólás