ÜvegekÜvegekÜvegek

Egy több részből álló vázlatsorozat három darabja. Címmel, leckebesorolással bajban vagyok, utólag határoztam meg azokat. A sorozatot a készítés körülményei kötik még össze, ugyanis egyidőben készültek, mindig megnéztem mi lett belőle, és ahhoz igazgattam kicsit, módosítgattam, és így alakítgatta magát. De ezt az időbeliséget és sorozatot most elhagytam mégis, mert (bár van egy izgalmas fejlődése az egésznek, de) hogy megkönnyítsem az elemzést. Tartalmi mondandóm nem volt, csak utólag jöttek ilyen-olyan gondolatok, de valójában nem relevánsak. Egyedül a fény, a fénytörések, az árnyékok, a formai viszonyok érdekeltek amikor csináltam.

Ezt a hármast most a fentiek ellenére mégis egyben kezelem, annyira hasonlatosak, hogy ez nem okoz majd gondot az elemzésnél szerintem.

A középső, ami a legjobb, de a baj az vele, hogy nincs talapzata, vagyis a fényjáték szép, de a tárgyaknak akkor is van súlyuk, ha könnyedek, és ezt a talapzat, vagyis az asztal vagy amin vannak, annak a megvilágítása segíti, az azon lévő árnyékokkal együtt. Enélkül a semmiben lebegve a dolog elszáll, nem a könnyedséget, hanem - nincs jobb szavam - a gyökértelenséget mutatva. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen, ezt a következtetést írtam le egy másik kép alatt... :) Köszi!

Akkor úgy kell világítani magukat a tárgyakat, hogy azok ne maradjanak ennyire konkrétan önmaguk.

Akkor leírom ismét amit mindegyik kép alá odamásoltam :) "Egyedül a fény, a fénytörések, az árnyékok, a formai viszonyok érdekeltek amikor csináltam." Ez érdekelt, nem a fotó és nem a fotográfia, hanem ott egy képi vízió, fényfoltok, tükröződések, becsillanás, ívek és vonalak, képi alkotók. És ezek nekem tetszenek amúgy most is, cca fél évvel később.

Mondd el, mit akartál, írd le, mert enélkül egy fejtörőben vagyunk, így nem tudom azt se megmondani, mitől nem lett az, mivel nem tudom, minek kellett volna lennie.

Leírtam már, hogy én ezt másként látom, és abban egészen biztos vagyok, hogy ehhez sem gyökér, sem talpazat nem kellene, egészen más lenne a cél, de elfogadom, ha ezek a képek nem képesek ezt megtestesíteni. Ezesetben azon kell tovább gondolkodnom, hogy miért?

Új hozzászólás