Kedves Márti, egy 3 disznós képsorozatot látunk, főleg a Dokumenta 6 kiállítási rendszerében voltak hasonlók, annak idején a Balázs Béla Stúdióban Bódy többször dolgozott velük. Ebből a korai időszakból a 80-as évek legelejének egyik híres alkotóját tudjuk megemlíteni: Nam June Paik. Ebbe a vonulatba tartozik ez a hat mozaikból álló fotósor. Itt is annak örülünk, hogy a vágy fogalma összetettebben mesélődik. Mivel érezhető benne a mozgás, a mozgófilm belső karaktere, kockák egymásutánisága, tehát ebből következően a mozgófilm a következő lépcső, vagyis ha kérhetjük, ha módod van rá, kezdj el mozgófilmben is gondolkodni. Csak így tovább! (szőke) értékelés:

Hozzászólások

Röviden:-a jó fotó önmagát megdicséri!!
Gratulálok!

Szempilla nélkül nekem olyan Trainspotting-szerű.:-)

a szempilla a legjobb az egészben
az olyan "mártis"..
anélkül már giccsbe hajlana szerintem..
ami persze nem baj..

A link az nekem sem nyújtott sok segítséget.

Értem, köszönöm a véleményt.

Tulajdonképpen írtam itt mindenfélét, csak a képről nem mondtam semmit. Elsőre én is úgy voltam vele, mint Márk, csak én már öreg vagyok ahhoz, hogy rákérdezzek. Szóval a szempillák, meg az elmosódott, amúgy szép ritmusú és lágyszínű képek nekem nem szóltak a vágyról. Talán a vágykeltésről igen, de a szempillák valahogy elidegenítettek az egésztől, ettől olyan mesterségessé vagy groteszkké vált nekem. András linkje nem sokat segített az értelmezésben, ott sem találtam hasonló képet, megfejtéssel.

ja, ja
a képelemzés az igazából önelemzés..
nyilván az adott kép alkotója ad valami lökést, irányt, utat
de aztán már a képen keresztül önmagáról beszél az elemző..és a saját útját járja
mi mást is tehetne..

Amit pedig Balázs mond, az jó és szép. És a fene se tudja, hogy mennyire és meddig kell elemezni egy képet, ami a Balla-féle kreatív fotó kategóriájába esik. Ha nagyon kel magyarázni, a fene megette. Értelmezni pedig egy szint fölött már éppolyan személyesen lehet csak, mint megcsinálni a képet.

Márk, ami tapad, ragad, csuriban vagyunk és káposzta a fejem.
ha nem szólalsz meg, mi csak ülünk itt megigézve, így meg van duma. így jó.

Ági, nagyon kíváncsi vagyok a válaszodra!
Márk, ne viccelj már, nem kell semmit visszavonnod! Nekem tetszett az őszinte érdeklődésed, és a SzaBa -tos válaszod:)
Balázs, köszönöm a véleményed. A kérdéseidre én nem felelhetek, mindenkinek lehet más elképzelése az aplári és a lírai közötti átmenetről, és az ehhez feltétlenül szükséges és elégséges létszámokról és ezen belül a nemek közti megoszlásról.:)
Nekem igazából akkor tetszene a képem leginkább, ha úgy volna az én vágyam, hogy egyszerre bárki más is tudjon azonosulni vele vágtázva, líraian, alpárian, vagy ahogy tetszik.
Tamás: Köszönöm, a bon-bont az öltözőmben, a virágokat helyben fogyasztom!:)
Zsófia: Ez a legszebb dolog, amit egy képre lehet mondani. Nagyon köszönöm, hogy megszólaltál!

Jó, visszavonok mindent. De amit Aureliano mondott, kb úgy képzeltem el. De látom nem szabad ilyet, mert az osztályharc egyre fokozódik.:-)

Keziccsókolom drága művésznő! Hódolatom eme alkotása előtt!!
(kamerás dolgot támogatom)

tényleg a képekről kéne beszélgetni, mert lassan olyan lesz a beszélgetés, mint a Ponyva regény egyik jelenete, ahol három férfi kölcsönös fellácójának lehetősége kerül mérlegelésre.
Persze ezt csak viccből mondom, ne tessék megdühödni miatta.

Azon gondolkozom, hogy van-e a képeknek üzenete, illetve mivel nyilván valami dekodólható, tehát van, mi is lehet az?
Értem Márk problémáját, mert nehezen megfejthető az "üzenet". Bevallom ezt az üzenet dolgot nem igazán szeretem, mert elég sajtós, piáros, szájbarágós kifejezésnek tartom pl. ezeknél a képeknél.
Ugyanis itt líráról, átírtságról van szó, nem punci magazinról 22-es blendével, árnyékmentesen, színhelyesen, és homogénre lesminkelve.
Ettől válik többel közt egyedivé, hétköznapivá, személyessé. A kitárulkozása persze nem hétköznapi, még akkor sem, ha a vágy lehetséges tárgya valószínűleg az. Azt is gondolom, hogy rohanó világunkban ngayon szar ügy, hogy annyi árnyaltságra sincs erőnk(?), hogy a lehetséges értelmezések közt megjelenjen némi differenciáltság.
Mivel nekem a korábbi munkák nem jelentenek koherens egységet, ezért nem is feltétlenül meghatározóak a mostani esetben, simán el tudom képzelni, hogy a fenti modell, szereplő, nem b...ni akar, ezt egyébként úgy mondjuk finoman, hogy szerelmeskedik, szeret, stb, hanem pl. a forró napra, a tenger hullámaira, nyári esőre vágyik. Az hogy egyedül, vagy nem, férfiaval, vagy nővel, eggyel, vagy kettővel, lassúzva, vagy vágtázva, versmondósan, vagy alpárian azt még nem tudom. Ez viszont az árnyaltság, és az elvontság miatt egyszerre is lehet megfejtése a sorozatnak, de azt gondolom, hogy ezek a képek ez utóbbi kérdésekre jelen formájukban még nem adnak választ.

drágaszágaim, nincen szemmi baj. picit túl szok lett a pedellusz és a pedagógusz hajlamú egyed egyszerre. ne szarozzunk, szeresszük egymászt, cak óvatoszan, cak finoman. pedellusz.

Mártikám, mert most már így foglak szólítani, ha nem tetszik szólj, ez nagyon gyönyörű, én nem kérek Tőled semmiféle magyarázatot, mert érthető, szép, lágy, finom és tetszik, ha nem bánod válaszolnék a magam-módján, csak most már a fiúk ezt nehogy félreértsék, én a képről beszélek.

Márti, köszönöm neked ezt a képsorozatot. Most ez mindennél jobban megérintett.

A vita nagyon tanulságos volt; amolyan tenyérizzasztó-szórakoztató. Jó emberek vagytok mind.

Elnézést kontár vélemény-nyilvánításomért, de nem állhattam meg...

nekem meg a monti pájton "nádzs, nádzs" jelenete jutott eszembe erről a "vitáról"
bár nem vág teljesen ide, de azért picit

Erről az egészről eszembe jutott egy történtet, amit a sógoromtól hallottam: Nagyobb társasággal ültek egy restiben, ebédeltek, közben szenvedélyesen vitatkoztak valamilyen férfias témáról, amit cifrázzák ilyen-olyan töltelékszavakkal, amikor az egyikük felesége felindulva közbeszólt: Fiúk, viselkedjetek! Mégis csak egy illemhelyen vagyunk!

Márk, nem értettem félre!
Mindenkinek köszönöm a hozzászólást, ofőnek az értékelést, a disznókat és a linkeket!

Pedellus: Nem tudom, hogy egy kamerával mit kezdenék. Nekem a kép egyszerűbbnek tűnik, De van egy kis webkamerám, ameddig a zsinórja elér, addig lehet, hogy elmerészkedek vele.

Kedves Pedellus! Kicsit szeretném megvédeni Márkot. Egyrészt Márti magyarázata felkínálta a poént ("... Konkrétan mire gondolt? ..."), szerintem szándékosan, Márk pedig megértette, és helyénvalóan szólt, mondhatnám, hogy ebben a kontextusban ez egy érzékeny, intellektuális reakció volt, amolyan macsó önparódia, ahogy keményen beszélünk, hogy nehogy kiderüljön, be vagyunk szarva* attól, hogy érzelgősnek látnak. Erre reagáltál úgy, ahogy, végülis iskolában vagyunk, a pedellus is rászólhat a nebulókra, kedélyesen. Persze a megrótt sem hagyja ki az újabb poén lehetőségét, amit talán P. nem szándékosan hagyott benne (ez már valóban súrolja a határt, de nekem belefér). Aztán M. még G.-nek is válaszol, és szerintem nagyon érthetően foglalja össze a lényeget. És akkor jön P. viszontválasza, amelyben felszólít arra, hogy generációs szakadékról ne is beszéljünk, miközben rögtön az első mondattal kamaszos viselkedést vet a szemére M.-nek. Ebből nekem az jön le, hogy fiatalkorú H.M. éretlenségét tudatalatt feltételezve értékelte hozzászólását, pedig mind a korábbi előzmények, mind az adott magyarázat ennek ellenkezőjét bizonyítja. Hiszen nem igaz az, hogy itten az alkotásainkat tőlünk függetlenül vizsgálnánk, mivel pont az volt a cél, hogy hitelesen megjelenjünk mi magunk is bennük, öregen, fiatalon, vagy fiatalöregen, ahogy tudunk.

* "szarva van, nem festve" (idézet)

Kedves Márk,
ha viccesen szólok rád, az nem jelenti, hogy nem gondolom komolyan. Márti képe zavarba hozott, és ezért most kamasz módra viselkedsz. Oké. Lépjünk rajta túl, hülyeséget beszéltél idétlen "humorral". Mással is történt már ilyen.

A generációs szakadékot felejtsd el, egyrészt mert egy alkotó közösségben ilyenre nincs ok hivatkozni, másrészt ha te nem provokálod, senki se tolja az orrod alá a korod - te se tedd.

Ami Szőkét és Ballát illeti: egyiknél sem önmagáért való dolog az ábrázolásnak az a formája, amit választ. Ha egy figurát kell megszemélyesítened, aki káromkodós, akkor káromkodni fogsz. Balla aktjai elgondolkodtatóak, provokatívak. Ha megjegyezted, elérte a célját. ez jó.

Azért vagyunk együtt, hogy kérdezni merjünk egymástól, ha valamit nem értünk. Oké?

Gabriella: a szarást Márti egy korábbi wc-s, illetve platós képére írtam. És azt is vedd kérlek figyelembe, hogy itt generációs szakadékok vannak. Attól még, hogy ebben a felgyorsult világban pl. a b betűs szót mondom a szexre, még nem közönséges. Mert ugyanazt jelenti. Persze lehet úgy is venni, hogy nem, de mondom, hogy itt generációs szakadékok vannak. Remélem Márti nem értette félre, de a focis, sörös kontextusba ez illett bele. Továbbá úgy gondolom, hogy ha már művészet, akkor a káromkodás is benne van a művészetben, majdnem minden Szőke-filmben (amit láttam) van káromkodás, hiszen mind kisemberek vagyunk. Meg Balla Demeter akt fotóit is meg lehet nézni, ahol ott a fütyi a kopasz fejen. Remélem így már érthető voltam.:-)

Márti: Gratula!Nagyon szép lett, finom, és nem tolakodó!És egyáltalán nem vagy közhelyes.

Márk: Csak azért, mert egy kép (vagy film) a szexről szól, még nem lesz közönséges, mint az álalad írt "szarás, b....".

Pedellus: Inkább neked kéne figyelni arra, hogyan fogalmazol, amikor engem nevelsz, ha már a szex a kép témája...:D

Kedves Márti ! Ezt a képsort, tényleg a "kiskoruaknak" kell csak magyarázni. Nagyon szépen ábrázoltad, természetes és egészséges vágyadat, de látod, a férfiak még többre kiváncsiak !

Máááárk, na. Ejnye, verj a szádra. :)

Ami a filmet illeti: engem nagyon is érdekelne, mit csinál Márti filmben a témával, mert ez nagyon finom lett, nagyon rendben van.

És tényleg...:-| ügyes! De lenyúlod a fiús témákat!;-) Szarás, b***ás... mi marad nekünk? Sör és foci?:-)

Nem mindegy! Szerintem ez a képsor 4 citromdisznós, pontosan arról beszél amiről szeretnéd. Egyáltalán nem képrejtvény! Ja, nem értek egyet az ofővel, hogy mozgófilm meg egyebek. Szerintem ez a képsor nagyon is FOTÓ!

Márk, hát igen, az volna, hogy nem mondom el, mert titok, mert személyes. Valami vágy, amit én képzelek titokban a behunyott szemeim mögött. (ezért a csukott szempilla és a homály elképzelésem szerint)Egyébként ez konkrétan a szexről szól, dehát ezt így nem akartam elmondani, és ha mégis el akartam, -mert azért nyilván igen, ha egyszer lefényképzetem- akkor nem akartam konkretizálni, mert az olyan közhelyes, tényleg. Dehát ha az, akkor az is én vagyok ugye, úgyhogy végülis mindegy:)

Márti: Szerintem először van, hogy nem dícsérek, hanem nem értek semmit. Jók a képek, de én tényleg nem értem. Van valami üzenete?

Te Márti..
ez pöpec
érzékenyen
nőiesen lágy..

Új hozzászólás