Nem rég nézegettem a képeimet, és akkor bukkantam erre a fotóra, ami szerintem az 5. leckéhez passzolna. Mivel ez nem az én vágyam, ezért gondoltam, hogy szorgalmiként küldöm el.

Szorgalmi lecke, írja Mariann, mert nem az ő vágya. Jó. Ha ez egy szorgalmi, akkor ez egy képeslap, nemtudomén Tápiószecsőn a melegvizes strand mellett, vagy Velencén, de jó a gesztus, hogy valaki vagy ül ebben a hajóban, vagy mellette van, vagy valamit csinál, szegény, talán be akar menni a vízbe, bár nekem úgy tűnik, mint aki éppen a szükségét végzi, elég nehéz ekkora méretben ezt kivenni. Máshogy mondom, hogy ne legyen bántó, mert én is szoktam modortalan lenni reggel. A vágy cím igazából verbálisan közelíti meg a képet, tehát ki lehet sakkozni, hogy az az ő vágya ott, hogy abból a homokból betolva a kajakkenut ezt az eszkimókajakot, betolja a vízbe, de most még a nehéz talajon tolja a hajót. Csakhogy a képen nem ez van, a képen az van, hogy egy tengerpartot lefotóztunk, bár a kompozíciós rendje nem 100 %-os, mert a klasszikus tengerpartfotókon ott többnyire tajtékzik, tarajosodik a hullám, akkor ezeket a furcsa hullámokat, ahogyan a víz kijön, és visszahúzódik, ezt szeretik a festők nagyon ábrázolni, meg a fotósok, meg hátul ott vannak az öltözőkabinok a mólónál, és ebből szoktak valami kompozíciót rendbehozni, egyszerűbben mondva ez a fajta képeslapkép nem tartalmaz olyan nagyon erős vizuális élményt azon kívül, hogy egy lenyomat, hogy 1998-ban valahol ezen a tengerparton ott voltam. És ebbe a szürkés hangulatba, mert alapvetően a szürkék dominálnak a képen, ebben van egy vörös forma, a kajak, vagy kenu és ehhez kapcsolódik egy vörös öltözetben egy ember, aki ezt a kajakot húzza be a vízbe. Igen, ennyi és nem több a kép. Mert fontos lenne, hogy attól, hogy szorgalmira érkezik be egy kép, ugyanúgy meg kellene próbálni átszűrni és felerősíteni azt a fajta minőséget, ami pl. a Mariann első képét jellemezte, vagyis a szorgalminál is ugyanazt a hozzáállást kellene keresni, hogy mitől válik ez ’mariannos’ képpé? Most ez egy képeslap. Ha a Mariann közelebb megy a vízhez, ha legugol, már jobban érezhető lenne az, hogy mi az a helyzet, ami ott létrejött, miért nincs ő a vízen, mi ebben a vágy. Tehát lehetne koncentráltabb az üzenet. Ha az alkotó nem fél attól, hogy vizes lesz a ruhája, akkor oda kellett volna menni, egészen, ahol a víz felcsap, belefeküdni, hogy a ruhája, mindene, homokos legyen, és az ugyan megalázó lenne a fotós számára, de minket a képpel együtt odavinne, és odahívna, ahonnan értelmezhető lenne, hogy miért küzd az az ember ott a homokparton. Itt, most a fényképezőgép egy szalonképes helyzetben van, és ezért sem tud a kép erős lenni, merthogy pont a fényképezőgép nem tesz meg mindent, amit ez az állapot kíván, hogy ez a cím látszódjon a képhez. Tehát néha a fotósnak azért, hogy a kép létrejöjjön, mondhatni veszélyeztetnie kell magát, olyan helyzetekbe is bele kell menni, ami nem fog látszani konkrétan soha a képeken, de az eredménye érzékelhető lesz, az üzenet a képen keresztül is átjön. (szőke)
értékelés: