Vágy

Látszólag realista borospohár, csésze, gyöngysor, fehérnemű, lábak szerepelnek a képen, mégis az egész összerendezése színpadszerű, színházias, és azt a szót kell használnunk, hogy valóság feletti, szürreális. Zsolt közben itt csöndben mutatja, hogy a kép jobb oldalán lévő mezőből a női lábnál lenyesne, és talán a kombiné vagy melltartó oldalán meghosszabbítanánk a kompozíciót és talán akkor lenne hely, hogy szebben, anyagszerűen eshessen a fehérnemű textilje is. Én azonban nem erről akarok beszélni, bár ez is fontos, hanem hogy ami ebben a képben nagyon fura, hogy valódiaknak tűnnek a tárgyak, és ebben az élő helyzetben a két láb valami függöny mögé becsúszik és csonkolódik. Ez nem hibája a képnek, a csábítást, az érzékiséget erősítik és attól, hogy piedesztálra kerül a két attribútum, amihez a nő nem tartozik hozzá, ettől lesz abszurd és személyes is persze, így teljesíti a vágy kategóriáját is. Zsolt amit mond, jogos szakmai szempontból, ahogy az is hogy a bal oldali láb lábfej hiánya kizökkent abból a ritmusból, helyzetből, ami felépül a fotóban, mégis azt kell mondjam, hogy jól érezhető, hogy az alkotó az üzenet megformálásával sokat dolgozott és küzdött, hogy ezt a történetet elküldje nekünk. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

nagyon szépek a színek....de a "lepedő" még nem elég gyűrött ;o)

A pasinak ott a szittyó:))

Ahha, itt a baj én csak egy személyt láttam. Persze most már látom. Így viszont valami férfias dolog is kellene az előtérbe.. pl egy ilyen mandzsetta, vagy mi. Na akkor tuti lenne. ;)

Tamás: Érted az üzenetet, ennek örülök:) Nem tudom, hogy észrevetted, két személy van a képen. Az üzenete is kettős, ki mit lát meg benne.
Feri : a vágy nem zavaros? tudom ha a comb lenne a kép alján és onnét folytatódna felfelé jobban hangolódnál a vágyra:))

ja ráadást a tárgyak egészben vannak a nő viszont nincs, ki van szakajtva belőle a lába mint egy sült csirkecomb

Feri! ...de ha egyszer annyi a vágy.... :)
Nekem inkább a két pohárral van gondom történetileg. Egyel jobban érthető lenne, viszont ha ez vágy lecke akkor a két pohár mesél legtöbbet a vágyról. A színvilága nagyon tetszik

Szerintem túl sok képelemet használtál, ami által zavaros lett a kép előtere. Ha kevesebb elemet (borospohár, fehérnemű, stb) használtál volna szerintem ugyanezt a hatást elérted volna, és a kevesebb elemet könnyebb is elrendezni a képen.

Új hozzászólás