Sok mindent kapunk egyszerre a képen: van benne építészet, ünnep, azok a díszek a lépcsősor végén olyanok, mintha egy kínai negyednek a bejárata lenne, van szemét a zsákban, van nagy hajú nő, talán fény van kevés. Ezt azért helyre lehet billenteni, ez utómunka kérdése, de az a bajom, hogy ennyi minden nem tud egyszerre érvényesülni. Ha letakarod az eget meg az egész sávot balra, akkor megmarad a fal meg a lépcsők, és akkor ez egy izgalmas kép lenne. Ha egy szóval tudnám mondani, akkor kell tudni elengedni, és kell tudni ahhoz elég bátornak lenni, hogy elhagyjuk a konvenciókat, és csak arra koncentráljunk, ami minket érdekel, arra, ami a képen önmagától elkezd működni. Ezek a ritmusok működnének, ha nem lenne kilyukadva a bal oldal. Így nem tudom eléggé komolyan venni azt, ami a házfalon történik pont emiatt, hogy elvesztem a fókuszt. (hegyi)