Az ötlet jó, teljesen rendben lenne a fehér háttérrel a vörös és a kék forma megjelenése, ugyanakkor a bizonytalanságától az egész, de a horizont ferde, levágtad a gyerek lábát, és a felnőtt nézőpontjából exponálsz, ettől nem indul be az a sztori, amit egyébként mutatni szeretnél. Ha a gyerekekről, a gyerekkorról mesélünk, akkor menjünk le arra a szintre, ahol ők vannak fizikailag. Guggolj le, menj be a hóra, emeld őket magasra, emeld őket arra a szintre, hol te vagy, mert most innen, ahonnan exponáltad, lefelé nézel rájuk, és ez már eleve egy értékítélet, vagy egyfajta minősítés, hogy én vagyok a felnőtt, a tudatos, és én megengedően, jótékonyan nézek lefelé ezekre a kis figurákra. Ettől nem működik az ő barátságuknak az ábrázolása, ehhez benne kéne lenni. A kamera nagyon érdekes játékszer, merthogy a kamera nézőpontjának az elhelyezésével már eleve hangulatot tudunk teremteni, de ebből most kicsúszunk, és ettől tud a képben szerepet kapni, hogy miért ferde a horizont, és sok minden mással elkezdek foglakozni, miközben az üzenet itt van a szemünk előtt. Ismétlés. (hegyi)