vasárnapi ebéd

vasárnapi ebéd

Van ebben a képben valami szomorúság. Valószínű, hogy ez egyrészt attól van, hogy nem látok rajta szereplőt, másrészt attól a színvilágtól, amit képviselnek ezek a kékesben hagyott fehérek, kicsit hideg, kicsit távolságtartó. Mindehhez képest amit látok, ezek az italos poharak, ezek a kristályfelületek olyan cél nélküliekké váltak számomra, miközben minden más értelmezhető. Az egyes fogások közti pillanat, amikor már túl vagyunk a levesen, de még nem fogyasztottuk el a desszertet, mindez valahogy nekem nem egy boldog dolog. Hozzátenném még azt is, hogy egy kis tanácstalanságot érzek a kompozícióban. Bár Mariann ide a Látszótérre nem tölti fel az ételfotóit, ugyanakkor én tudom, hogy ő szokott ilyeneket is készíteni, és azok egészen gondos munkák. Az a kompozíciós erő, ami azokat a képeket jellemzi, itt most mintha kiesett volna ebből, és olyan, mintha olyan tanácstalan lenne a dolog, hogy most mit is kezdjek ezzel a helyzettel. Ha ez egy ilyen belebambulós szituáció egy családi eseménybe, akkor azt lehet, ha szélesebben fogod be, akkor én is érzem azt a magányosságot, amit te itt éreztél, most viszont a tanácstalanságot jobban érzem. Ez a szűkre komponálásból adódik, meg abból, hogy bár valamilyen kompozíciós rend összeáll, de ez annyira szaggatott, zaklatott, ami nem baj, mert jellemezhetné magát a helyzetet, ugyanakkor nem érzem átütőnek a kompozíciós erőt. Tulajdonképpen a kés és a merőkanál a legizgalmasabb ebben, igen ám, de akkor érdemes lenne a kép felső részéből vágni annyit, hogy az a merőkanál is a képhatárra fusson ki, és akkor lehet, hogy feszesebb lenne a dolog. Érdekes kérdés, mert leginkább a hangulatot tudom megfogni, úgyhogy a kompozíciós bizonytalanság miatt 2 csillag, egyébként meglenne a három. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nyilván, és ez nem is elvárás. Talán a vágás is sokat segítene fenn.

Köszönöm az értékelést!
Családi ebédek, zaklatottság, káosz. A bizonytalanságot maga a helyzet adja. Nehéz ilyenkor beállítani mindent, nem olyan mint otthon egyedül az elkészült étel megkomponálása.

a lényeg úgy tűnik átjött. a család csonka. a boldogság mellett sok zaklatott pillanat is van.

Nagy a család, azt látom. Legyen is! :) Izgalmas a kép a maga rapszódiájában, sok kis csonkolt és elmorzsolt részletében, főleg a tartalmi közegben. Lehet ez békés is, zaklatott is, sok réteg mozog abban az üzenetben, amit kiérzek. És mit ne mondjak, ismerős is. Érezhető az emberek és az emberek "szertartásának" lenyomatai.

Új hozzászólás