Mó, Aureliano a mesterem. :)
itt írja, ni.

Na, ezért a mondatért nagyon hálás vagyok : "De az a helyzet, hogy az a figura, aki várt ránk ezen a padon, ha ő ott lenne, akkor valószínű, hogy belevágtunk volna a fejébe, márpedig a hiány akkor értelmezhető, ha térben meghagyjuk annak a helyét." Mert így most már értem a hiányfotózás lényegét! ;) Köszönöm az értékelést, megismétlem, amint lesz egy kis hó! :)

János: Nem volt tervben semmiféle érzelgősség, és nem csak így fért volna bele a pad a képbe, így akartam. :) Ettől még ugyan, lehetnek neked ilyen érzéseid! :)

Nyözö: Hangulatból indulnak a történetek. Kedvelem a kevés eszközzel létrehozott indításokat, nem mondom, hogy megy, de elindultam rajta, aztán majd meglátjuk! :) Ezért sem akartam semmiféle "kivezetőt"! :) De örülök, hogy leírtad, hogy mit gondolsz, úgy is meg lehetett volna csinálni, de úgy kicsit sablonosnak éreztem volna, ha érted, mire is gondolok! :)

Nehezen tudom megfogalmazni, de talán sikerül: nekem ez inkább hangulat, mintsem történet.
Ha hangulat volt a célod, akkor az alábbi okfejtés tök felesleges. :)

Van egy szép padunk, hideg, télies zord időjárással, és sejthető, hogy valahol volt ott még valaki a képben. A történetté váláshoz talán kellene még nekem valami. Pl. a távozás és a várakozás cipőnyomai a hóban, egy otthagyott újség mitomén. Bár ebben a meredek szögben fotózva erre nem nagyon van tér és mód, azaz arra, hogy "kivezesd" az ott sem levő szereplőt... :)

A kompozíció erősen szűk, szinte teljesen balra, a múlt felé nyílik, fordul a pad, és hirtelen szalad ki a vonala a képből. Ha a szűkre vágással a rémületet akarod mondani, hogy eltűnt, azt értem, akkor még szűkebb is lehetne. Ha a hiány hangulatát akartad hangsúlyozni, akkor szerintem kéne a képre egy embernyi hely hogy oda tudjam képzelni csonkolás nálkül, hogy ott volt (most max, gyerek férne el, a nyom meg felnőttre utal).

Ha majdnem szemből fotózól (azt hiszem, hogy Neked megtetszett a pad karfájának kacskaringós játéka, és ezért így választottad a szöget. De a cím alapján szerintem nem a pad, hanem valakinek a hűlt helye lenne a lényeges), és továbbra is látni az üres helyet, meg a nyomokat rendezői balra (esetleg a padon hagyott valamivel, pl. újsággal), a múltba elmenni, akkor történetté válik. Tisztában vagyok vele, hogy nem ezt akartad, ez egy másik kép, nem a tiéd stb. csak példának vázoltam nem erőszakolni akarom.

Tyű, nekem kevésbé érzelgős a kép, bár persze elmúlás, tél stb... ott van a képen.
Ami érdekes, hogy olyan "így fért bele a képbe" érzésem van, ettől nem tudok szabadulni :(...

Anna, majdnem mindent elmondtál! :) Nagyon örülök, hogy átment neked, és köszönöm, hogy le is írtad! :)

Engem megragadott ez a kép. Bár első blikkre nem nagyon jött át a cím-kategória-fotó hármas (inkább a csendre, vagy magányra asszociáltam), de aztán elmélyültem benne és rájöttem, hogy működik - legalábbis nekem. Ha jól értelmezem, ez egy barátság végének a helyszíne. Ami számomra még inkább erősíti a tartalmat, az a személyes élmények: nem egy emberi kapcsolatom padon történő beszélgetéssel zárult (bár itt a nem várt rám tovább leírás mást is hordoz). De nyilvánvalóan ez nem mindenkinek van így.
És akkor a kép: a fentiekből kiindulva nekem a téma abszolút működik, meg hát szép is ez a pad. Ami a vége-érzést tovább erősíti (szerintem), az a hó hideg jelenléte (persze a hó több mindent hordoz magában, hiszen puha is, meg tiszta is). A beállítás is jó, mert emeli a pad sötét tónusának és a hó vakító fehérségének kontrasztját - a ferdeségben pedig van egy kis diszharmónia.
Egyszerű, de mégis sokat mond. Nekem bejön!