Jennyvel

Egy enyhén szépia tónusú képet látunk, egy természeti környezetben lefotózott helyzetet, ami – hogyha elolvassuk a barátság lecke felhívását, akkor mondhatnánk azt is, hogy – nagyon didaktikusan teljesíti a leckét. Anno azért is lett házi kedvenc kategória a leckék között, mert viszonylag sok kutyás, macskás megoldás érkezett a barátságra. Hogyha ebből indulnék ki, akkor azt mondanám, hogy tegyük át a házi kedvenc leckére, és ott majd én leelemzem és mondok róla szépeket. De igazándiból ennél a képnél akár a kutya, akár a modell, mint szereplő csak jelzésértékkel van jelen és nem rájuk van kihegyezve ez a fajta gondolatiság, amit a kép tükröz, hanem nagyon fontos, ezzel egyenértékű szerepet kap a környezet, az a táj, az a helyzet, ahol ez a kapcsolat létrejött. Ha ez el tudjuk fogadni, hogy itt a táj és a tájból kimetszett részlet fontossága egyenértékű azzal a közléssel, amit ez az ölelés mutat, akkor ebből kell elindulnunk, és a kompozíció ebben a tekintetben fontos, hogy mit mutat. Most, hogyha megnézzük, akkor a képnek a jobb oldalán vannak olyan ágak, amik abszolút kifelé visznek a képből, másrészt pedig az a fajta ritmus, amit ezek a vízparti fák adnak, és tulajdonképpen be is keretezik ezt a párt, aki a víz partján ül, a kép jobb oldalán ez a fajta keretezés kifut. Tehát, ha a képből annyit vágunk amennyi a kép fölső, jobb oldali részén, ahol a fa hozzáér úgymond a képhatárhoz, ott még megmarad, tehát hogyha ezt a rész levágjuk, akkor egy sokkal feszesebb kompozíciót kapunk és jobban fókuszálunk erre a helyzetre. Ugyanis most, a centrális kompozícióval „vitatkozik” a modell és az a fa, aminek a tövében ők ülnek. Nem tudok odakoncentrálni erre a baráti párra. Nem engedi meg az a képrendezés, amit most látunk. Ha ezt a vágást megcsináljuk, akkor, bár kimozdítjuk a kompozíciót a centrális rendjéből, de ettől a kimozdulástól válik az egész egyrészt bensőségesebbé, másrészt pedig jobban tudunk ezen a megmaradt képhatáron belül az ember és kutya kapcsolatára fókuszálni. Én ennyit tudok ehhez hozzáfűzni. A gondolat abszolút szép. Lehet, hogy én azért ezt a fajta lágyítást nem használnám, amit ez a szín most ehhez a képhez hozzá ad, ugyanis érzelmes a téma egyébként is, és ettől egy picit érzelgőssé válik, és a kettő nem ugyanaz. Én ezt megnézném fekete-fehérben. Azzal egyetértek, hogy monokróm a rendszer, csak ez a vöröses, szépiás színtónus ez nekem nem kellene. Azt mondom Szilviának, hogy kezdjen el azzal is foglalkozni, ami a lecke eredeti célja, hogy ez a történetet, amit a barátság jelez, saját magán átszűrve fogja meg, kevésbé tárgyszerűen, mint ahogy most ez itt történt. Szeretnék látni majd egy ilyen képet is. (hegyi)
értékelés: