Vigyor a salakon
Ezen a napon teniszeztem először életemben, és ezen a napon mozdultam ki először a szabadba ebben az évben. A labdák, és én is jól éreztem magam.

Tulajdonképpen bármelyik utazási magazinban egy karibi hétvégére egy nagyon jó reklámfotót látunk itt, nem tudom, hogy az Ákos mennyiben azonosítható a teniszlabdával, egy jó hangulatú vidám kép, nincs vele baj, csak azt kérdezem, hogy hol érhető tetten, hol kaphatunk többet az Ákosból. A Hegyi meg azt mondja, hogy neki kettő problémája van ennek kapcsán, a bal alsó sarokban látjuk a partvonalat, ami most esetleges, ott van, de nem kompozícióban. A másik, hogy annak, amit Szőke mond, megoldása lehet az, hogy ha Ákosnál teniszütő is volt, akkor ez a teniszütő ha társulni tudna töredékként, nem jobban, mint a partvonal most a labdához ott jobb alul, akkor ez az ütő személyessé tenné a dolgot és nem úgy tűnne, hogy a labda véletlenül épp oda pattant, ahol most van, hanem közöd kezdene el lenni hozzá és bekerülnél a történetbe. (szőke)
értékelés:

Vigyor a salakon
Mivel felvetődött, készítettem egy partvonal nélküli verziót, ha gondoljátok mellé lehet tenni, szemléltető jelleggel.

Hozzászólások

Nagyon izgi ez a találd-meg-a-különbséget-a-két-kép-között játék :)

Ezt nem gondoltam volna, Ti tényleg megszállottak vagytok. :-)
A partvonal pedig ha jól emlékszem, az elkészítés pillanatában is szándékos volt, de attól még lehet hibás, főleg ha esetlegesnek tűnik.
Készítettem egy partvonal nélküli verziót, ha gondoljátok mellé lehet tenni, szemléltető jelleggel.

igen, felreertettem, bocsesz.

Zsolt nem mondta, hogy nem kell.

A Zsolttal annyit vitatkoznek, hogy szerintem kell oda az a partvonal. Lehet, hogy nem pont igy, de kell. Takard le az ujjaddal es meglatod, hogy milyen unlmas kep lesz belole.

Már mér ne olvasná a hegyi, sőt a szőke is olvasta. ÉS azt mondjuk, hogy a húgod szuper csaj, és rá is kíváncsiak vagyunk, de rád is, szóval azért a célokon néha érdemes elgondolkodni. mert fontos az "ön" is.

Ákos! Szinte mindenki elolvassa.-:)

Gondolom ezt már nem olvassa el senki, főleg Hegyiék, de azért ideírom, hogy ott vagyok tettenérhető a fotón, hogy pl. a piros felsős alak a húgom, aki pont olyan rossz tartással üti vissza épp a labdát, mint én, így első alkalommal. Továbbá, hogy ezt az én gépemmel, én magam csináltam, én "hívtam elő" és az én fejemben lévő emlékkép megjelenítése.
De nem célom, hogy közvetlenül magamat jelenítsem meg a fotóimon, és lehet, hogy soha nem is lesz.

Igen, kicsit tényleg poszterhangulatú. De tavasznak nagyon tavasz. :-)

Igen, nyomtam rá szaturációt, de ezen a képen a szaturáció hozzáadása valamiért csak kevés változást hozott. Talán a polárszűrő miatt, ami eleve teltebbé teszi a színeket, főleg az ég kékjét. Egyébként az én emlékem erről a pillanatról ilyen színes, ezért zavarna, ha fakóbb lenne.

És ha csak a labda ennyire túlszaturált? Minden más tetszik, de ettől a háttér nekem olyan, mint egy egész falas poszter a nyolcvanas évek elejéről.

Új hozzászólás