Egy ízig-vérig sok színt tartalmazó, nagyon színes, álló formátumú képet látunk, majdhogynem minden létező szín jelen van a képen. Egy régebbi alkotására szeretnék visszautalni, mert talán onnan jobban megközelíthető ez a szokatlan kamerapozíció, és ez a régebben elemzett, barátom kategóriába érkezett kép, aminél a tükör szerepéről pár szóban beszélgettünk. Hogy a tükör egy olyan világot mutat meg, tükröztet vissza, olyasmibe látunk bele, olyan tereket nyit meg a tükör – bár gondolhatnánk, hogy csak a valóságot tükrözi vissza – ahova normál esetben nem mindig jut el az emberi szem, és itt is egy hasonló keresés zajlik le a fényképész szemszögéből, mert egy olyan helyet keres, ahonnan a nézőközönség, a gyermekek hallgatják a mesét és elfogadhatják a varázslatot, ők soha nem láthatnak be, hiszen akkor eltűnik a varázslat, a Mikulás nem Mikulás lesz, hanem a szomszéd Lajos bácsi, stb stb. Tehát az álmokról és a romantikáról is beszélünk valamilyen szinten, úgy sejtem, hiszen a gyermekkorról egészen más megközelítést kapunk, ezért nagyon is pontos és jó helyszínt, pozíciót választott ki a fényképész. Hiszen azt látjuk itt, hogy az idős bábművész dolgozik, kezében van az alkotószerszáma, végzi a munkáját, és egy parányit abból is láthatunk, hogy az a közönség, aki sok éven keresztül, 20-30-40-50 éve is már ott ülhetett már a varázsvászon előtt, az most is ugyanúgy hallgatja az elektronika, a számítástechnika korában a Vitéz László vagy a Kisördög történetét, és most is hallani akarja a mesét, a varázslatot, az álmokat – miközben nagyon is jól látszik a hózentróglival, a nadrággal, a gyűrődő inggel, a szemüveggel, egy másik fajta történet. Párhuzamba van állítva a két történet; az egyik a gyermeki arccal, és az idős emberi testtel. Ez a gyermekkor lecke témájában látszik nagyon is, hogy az alkotó elmélyült, igenis észrevette ezt a párhuzamot, feldolgozta ezt az időskort és a gyermekkort, miközben ott van ez a szerkezet, akár lehet kisördög is, úgysem lehet látni a képen, mi ki vagyunk szorítva abból a meséből, amit ott az a kisgyerek úgy néz – egy létállapotot közvetít. Ha jó ez az irány, amit összeállítottam ebből a képből, akkor azt sejtem, hogy – mert megpróbáltam ezt a képet egy kartondarabbal különböző módokon vágni, metszeni, hogy hogyan lehetne jobb ritmusa ennek a képnek, - egészen olyan szélsőséges helyzetig eljutottam, hogy fogtam a fehér papíromat, és a bábművész haja környékén megpróbáltam elvágni az egész alsó szekciót, és azt nézni, hogy a gyerek, a bábfigura, és egy pici a hajból látszik – és rájöttem, hogy ezzel elveszítek minden olyan szegmenst a képből, amitől a történet megérthető. El kellett fogadnom az alkotónak azt a döntését, hogy ez egy nagyon hosszúkás kép, és nagyon sok minden van ott abban az alsó régióban, a takaróvászon, a feszítődrótok, stb, ami egy nagyon fontos üzenete ennek a képnek. Tehát az a javaslatom, hogy sok mindent nem kellene csinálni ezzel a képpel, talán annyit, ha azt a hármas viszonyt elfogadjuk, hogy a kisgyerek arca azzal a kalappal metszve van ezzel a paravánnal, tehát bennünket helyez egy olyan helyzetbe, mintha a gyerek lenne egy bábfigura, és mi nagy gyerekek a bábokkal innen a mi régi gyermeki világunkból kommunikálunk a belső közegbe – tehát ezt elfogadva annyit tennék, hogy a kép jobb oldalán ahol a kisgyerek kalapja látszik, ebből a vörös drapériából lenyesnék, és a bábművész figurája mellett is ennyit vagy majdnem ennyit levágnék függőlegesen. Még hosszúkásabb lenne ez a kép, de még jobban mutatná ez a kép ezt az időskort és megélt élettörténetet. (szőke)
értékelés: