A múlt nem változik, csak a relációja a jelenhez - a testvérhez kötődés konstans marad. Amíg emlékezéseink filmje a háttérben pereg, mi egyre idősebb szemmel veszünk részt benne. Ami fontos, az megmarad. A többi nem lényeges.

Örülök neki, hogy a kép javításra került, és javarészt eltűnt róla az az effekt, mintha ujjal lenne elmaszatolva a kép széle, bár a bal oldalon még mindig látok ilyen nyomokat. Gondolom ez annak köszönhető, hogy az a keret, ami most úgy néz ki, mintha egy visszapillantó tükörből vagy régi tévé képernyőjéről tükrözve látnánk a fotót, utólagosan, mechanikusan került ide. Ez technikai kérdés, érdemes kigyakorolni, de az üzeneten nem sokat változtat. Nagyon erős ugyanis ez a kettős portré, a két fej és nagy hajtömeg jobb oldalon, és a bal oldalon magára hagyott hinta, egyszerű eszközökkel mesél a felnőtté válásról, az álmokról és a valóságról, a gyerekkor emlékeiről és arról, ahogy mindezekre a két szereplő együtt - hiszen testvérek - mégis külön-külön másképp - hiszen egyikőjük szembe, másik háttal áll - emlékszik. Az is jó, hogy nem valami kívülálló szempontjából, hanem a történet megfigyelőjeként, de mégis részeként érezheti magát a néző. A manipulálást én nem erőltetném. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: