Völgyvirág
Erőt adtál
Pedig volt még bennem.

Hitet adtál,
Pedig nem vagy Isten.

Szépnek láttattál,
Pedig szép sem vagyok.

Ifjúnak hitettél,
Pedig fiatal hitem azt hittem rég halott.

Köszönöm!

Egy többszörösen vicces képi geg látható, ugye látszik ez a csuhéból készített virágforma, amin átlátunk és mögötte egy férfialak néz át a lyukakon, és mosolyog, így a virágforma közepén mint egy furcsa vicsorforma jelenik meg ez a pár fog, amitől az egész képnek azért nem 100 %-osan vidám, hanem egy kicsit meglepő formája is van; játékként, gegként érdekes az üzenet, lehetséges, hogy ha a barátom kategóriát akarom megérteni, a cím ellenére, én az élességet mégiscsak áthelyezném a háttérben lévő modellre, hiszen mégiscsak ő a barátom; míg ha azt fogadom el, amit a képen látok, hogy ez a csuhévirág van élesben tartva, az azt mondja, hogy talán mégiscsak nem a barátom a legfontosabb. Azaz egy ilyen apró döntés, hogy hova helyezem az élességet, az teljesen megváltoztathat egy képi üzenetet. Most, attól, hogy az élesség itt elől van, maga a virágmotívum is úgy működik, mintha egy grafikai beavatkozás lenne. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Ilyent én is csináltam, beküldtem, majd összehasonlítjuk. :-)

Új hozzászólás