Vurstli

Vurstli

Oktoberfesten, 2013-ban.

Ha valami minimális javítani való van, akkor az a képkivágás, mert itt most nincs nagy szerepe annak a majdnem egy ujjnyinak, ami a kép jobb oldalához hozzákerült, hiszen a mozgás íve jól behatárolt. Viszont, jó lenne, ha az az egy ujjnyi a kép bal oldalán lenne, egyrészt azért, mert ezeket a borzalmas eszközöket, amik a vurstliknak a technikai megvalósításaikban szerepelnek, nem árt rögzíteni, már csak azért sem, mert a nézőnek legalább annyira fontos ezeknek az élménye, mint maga a mozgás, vagy az, hogy valakik fent ülnek a hintán. Ha már az ember a hintán van, akkor nyilvánvalóan az köti le, és az kevésbé, hogy mennyire borzalmasak ezek a giccsek. Ez igaz erre a tetőszerkezetre is, ami az alján ilyen kacskaringósan megjelenik, ebből is egy nagyon picivel több kellene. Pontosítani kellene a képkivágást. Egyébként a leckemegoldás rendben van, az látszik, hogy az időjárás nem igazán volt kegyes, de ettől függetlenül rendben van, amit látunk. Megadom erre a 3 csillagot azzal, hogy szeretném arra kérni Ágnest, hogy most már kezdjünk el pontosan komponálni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem, én nem ültem fel rá, nagyrészt csak tátottam a számat, egyet dodzsemeztünk csak. És találtunk is a dodzsemünkben pár eurót és egy kocsikulcsot :D

Milyen jót tesznek a képnek ezek a lánc közepére felfüggeztett lufik! Meg amúgy a lánchintának is, hiszen amikor nem ül rajta még vagy már senki, akkor sem lesz olyan szomorú látvány! :)

Visszaadja a hangulatot :) Amúgy Te nem ültél fel rá? Vagy csak nem vitted a gépet?

Új hozzászólás