Been there, done that

Sziasztok! Első képem a látszótéren, mellyel megkezdem itteni virtuális utamat is. Régóta érlelődött bennem az önportré elkészítése, de ma jutottam el a megvalósításig, miután YT-on láttam egy amerikai srác videóját, aki városban -modellek híján- magáról készít felvételeket, méghozzá nem is akárhogy. Szóval meghozta a kedvem és sokat fogom még gyakorolni! :) A kép címe: "Been there, done that" mely sok szempontból is elég kifejező rám illetve az életemre nézve. Na nem mintha annyira idős lennék, csak eddig elég sok mindent kipróbáltam -több kevesebb sikerrel- és a fotózás is valahogy így indult: egy újabb hóbort amit majd megunok. Nem így lett. Értelmezés: a farönkök szimbolizálhatják mindazt amit az életemben tettem és elrontottam. Viszont ezekből mindig tanultam, felálltam és mentem tovább. Volt részem újrakezdésben is, mellyel az erdők, fák folyton szembesülnek. Mindig meg kell újulniuk. Mindig a következő célt tartom a szemem előtt, ahogy most sem a kamerába nézek, hanem már a távoli horizontra összpontosítok, ahol a következő feladat vár. Sosem késő valami újba fogni és kezdeni, főleg ha az kellő örömmel és motivációval tölt el. Az én életemben kissé megkésve, de eljött a fotózás is ami iránt a kedvem az idő múlásával nem hogy csökkenne, hanem folyton több és újabb kihívásra vágyom. Valamint ne felejtsük el azt sem, hogy az életben végső soron nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Legyen az göröngyös, sok buktatóval, de én örömmel vágok neki! Technikai infó: Canon Eos 4000D + Canon EF-S 24mm f/2.8 STM + Rollei Compact Traveler No. 1 Carbon Tripod + Szigetközben készült naplementekor. Utómunka = Lightroom.