A hónap utolsó előtti napjáig három látszóteres, hét fotója tetszett annyira, hogy komoly fejtörést okozott, melyiküknek adjam a hónap képe stafétát. Zoé ötletes meglátásai, Roland merész kísérletei, és Viki külhoni hangulatlenyomatai maradtak nekem július hónap végére igazán emlékezetesek. Majd jött a 365-ben feldobott igazi férfias témakör, és vele Huszárné Lovász Mariann 29.365-ként kódolt férfitéma megoldása. Itt az elején elmondanám, hogy a fotónak technikailag több kisebb hibáját is látom, viszont ránézésre megvan a fotó üzenete, képileg azonnal működik, címezni sem kell, értem, felismerem, és szó mi szó, csípőből azonosulni tudok vele. Képben mesél el nekem valami nagyobbat, ami túlmutat a szereplőin, a helyszínen, a maga világán.

Egy érezhetően középkorú, vagy annál is picit előrébb tartó férfi nézi egy érezhetően ifjabb hölgy tükörképét. A nő egy ajtóban pózol. Nem lehet tudni, hogy melyikük hány éves, de azonnal bevillan korukról az érzet. A férfi ahogy visszafordul, figyeli a tükörkép érinthetetlennek tűnő árnyjátékát. Ezzel, a tükörnek a valóságot csak áttételesen  közvetítő szerepével számomra finoman mesél a férfiről, és így ki is emeli a klisék közül ezt a megoldást.  A női modell árnyékban tartásnak is fontos szerepe van, elfedi a modell személyét, szimbólummá emeli, álomszerűsíti, és így szinte csak képletesen beszél, a formákra fókuszál, az ismert csábító, kacérkodó, bohó  mozdulatról mesél, amely meglebegteti az erotika fátylát is, de finoman, éppen csak annyira, ahogy mondjuk átfuthatnak az emlékek. És ezzel megbújik itt egy idősebb ember visszatekintése is, vagy akár felismerése is, ahogy csodálja a fiatalabbat, felfogható, hogy amaz tükröt tart neki, látja talán magát, belelátna egy pillanatra a teremtő jókedvébe, és megérezhetné annak elmúltát is. Telve hasonlóan finomhangolt tartalmakkal engem akadálymentesen ránt mélyre, és a megtalált pozitúrák, irányultságok mind jótékonyan teszik gördülékennyé számomra ezt az elmélyülést.

Végezetül jóemlékű filmjeleneteket is idéz a fotó - óvhatatlanul beugrik Kim Basinger pózolása a 9 és fél hétben, vagy beugrik Sorrentino Ifjújág c. filmplakátja is, de számtalan hasonlót sorolhatnék. Számomra ez az érezhető közelség is feledteti a kisebb hibákat, és mivel magam sem vagyok tökéletes, sőt zavarba is ejt minden tökéletes, így marad bennem a mosolygó felimserés szavak nélkül is, hogy igen, az ember végül is ilyen, és az igazi férfi ilyen is.

Utóiratként említeném, hogy Mariann korábbi képein is gyakorta érezhető volt számomra szociális, és humánus érzékenysége, de azt gondolom, hogy az itt keresett stilizálással, és hétköznapiból kiemeléssel válhat fotószerűen egyetemessé a célja, és a talált pillanatokból így szándékos iránymutatás eszközévé is válhat számára a fotó, amelyben felismerhetjük önmagunkat, módunk van megbarátkozni magunkkal, és ezáltal másokkal is. És ez egy nagy küldetés lehet. Köszönöm! (Mészáros István)