Törökösen

Az utókor számára is jelentőséggel bíró lírikusok triumvirátusa.
A kvízkérdés: A befőtt, az eső, a szándékától. Mi a közös bennük?

Jóska ismét az olvasmányélményeiből oszt meg a hallgatókkal párat, majd a hét színes híreiből válogat.
A 2011. 10. 17-ei műsor ismétlése.

Jóska az első igazi műsorában olvasmányélményeiből oszt meg morzsákat a hallgatóival.
A 2011. 10. 10-ei műsor ismétlése.

Szentestei hangulatban dallás és tremulózás, egyperc sőt egy novella is elhangzik.
A kvízkérdés: Miért igaz most három napon át az, hogy poharat ürítettek a rostélyony?
A 2013. 06. 30-ai műsor ismétlése.

Ismét három prózaíróval ismerkedünk meg, akik szokás szerint nem propagandairodalmat írtak - egyikőjük ráadásul büntetőtörvénybe ütköző módon.
A kvízkérdés: Hol előzi meg a verejték a bognárterméket, és mindkettőt a jeladó cső?

A hatvanas évekre beért vagy akkor indult irók személyükben bizonyultak igen jelentékeny exportcikknek. Ebben a részben a másik háromról esik szó.
A kvízkérdés: Nem sűrűként vacak, nem szűkölködve körülményeskedik, legurítva bűnhődik. Mi az?

A hatvanas évekre beért vagy akkor indult irók személyükben bizonyultak igen jelentékeny exportcikknek. Ebben a részben az első háromról esik szó.
A kvízkérdés: Elölről akihez szólok, hátulról csatlakozási pont, összevissza a legmagasabb rész. Mi az?

Három író, akik arról írnak, milyen változások mennek végbe a falvakban és az onnan elszármazottakban.
A kvízkérdés:

A táborok álló és változó világa belülről, a világ változása odakinn odakinn.
A π-edik kvízkérdés: Elölről látvány, hátulról jegyzék, összevissza színlelő. Mi az?

Három regényíró a személyiséget próbára tevő láger megéléséről, túléléséről.
A kvízkérdés: Hol előzi meg az illetlent a kis kerek sütemény, és mindkettőt a nem középső épületrész?

A pátosz és a közhelyek lehántása után a II. világháborúról más szemszögből író nemzedék három képviselője.
A kvízkérdés: Egyszerre, felkapott, meghiúsul. Mi a közös bennük?

Korszakzárás, és annak lecsengési hullámai.
A kvízkérdés: Sötétedés után mulatozásos, látószervvel rosszindulatúan, pályásan becstelenül. Mi az?

A Nagy Honvédő Háború és az irodalom.
A kvízkérdés: Szélesen ujjíz, hátul csontok köze, kereken ropogtatnivaló. Mi az?

Isadora Duncan nevezte így Jeszenyint, akiről ma mesél Jóska.
A kérdés: Elölről gazdag, hátulról teremtmény, összevissza megkurtítva Csermely elcsapott városi fogalmazó szerint az állam6alom kezelője. Mi az?
A 2013-03-10-e műsor ismétlése.

A XX. század eleji költők sora két fajsúlyos alkotóval zárul.
A kvízkérdés: Elölről anyag, hátulról mutatvány, összevissza hám. Mi az?