Na most erről eszembe jutott mit álmodtam. És le is írom.
Álmomban egy presszóban üldögéltem haverokkal, nagy volt a forgalom és kint esett az eső, a szomszéd asztalnál a Csurka meg a Spiró beszélgetett arról, hogy nincs sors, nincs történet, nincs narratív szükségszerűség, nincs út, csak helyzetek által kényszerített választások vannak amire valahonnan valahogyan egy ítélet áldozatai leszünk, de nem tudjuk miféle törvénykönyv alapján és az irodalom története arról szól, hogy ezt a törvénykönyvet próbáljuk megfejteni, de amint egy Viktor Pelevin egy Urs Wildmer egy Johann Nestroy rátalál valamire és leírja, ezzel a választással azt az ítéletet hozza a saját fejére, hogy a törvény vonatkozó része megváltozik. Így az irodalom és tágabb értelemben a bölcsészet önmagát semmisíti meg, és ez semmire nem igaz olyan mértékben mint a Koránra melynek minden interpretációja egy újabb villámcsapás a Korán érvényességi köre ellen. Álmomban még világos volt, hogy a Korán alatt a Bibliát értik. Mindezt a Csurka meg a Spiró kb két tőmondatban beszélte meg, de valahogy ez volt az értelme.
Szerintem évek óta most álmodtam először fekete-fehérben.
Mind hármótoknak köszönöm!