Nagyon érdekes, hogy többedszeri megnézésre is azt érzem, hogy olyan ez a kép, mintha egy filmből lenne egy kiragadott képkocka. Nem tudom biztosan megmondani, hogy mi ennek az oka, lehet, hogy a világítás, lehet, hogy maga a képszerkesztés. Tónusban vannak problémáim a képpel. Három jól elkülöníthető részből áll ez a kép nekem. Az egyik a kép felső része, ami egy egész sötétben tartott, majdnem feketébe bukó rész, a második a középső rész, ami nagyjából szürketónusos rész, és van a képnek az alsó sávja, ami meg túl van világítva. És az, hogy 3 ilyen sáv jön létre, ez nem tesz ennek a képnek jót. Érdemes lenne az alsó és a felső sávot a középső felé elvinni és kiegyenlíteni ezt a dolgot, mert ha megnézed a kép felső és alsó részét, akkor óriási a különbség. Mindig a legvilágosabb rész az, amire az ember figyelme a leginkább odaszegeződik, és ez a legvilágosabb rész most a kép alsó része, a kar, a póló, talán egy kicsit a mellek vonala is - miközben portréról beszélünk, és így az arcra kellene, hogy figyeljünk. Tedd meg, hogy letakarod a kezeddel a mellet és a karokat, és egyből érvényes lesz az arcon az érzés, amit látunk. Ha elfogadod ezt az irányt, akkor azt mondom, hogy ezzel a képpel az a probléma, hogy miközben ez egy portré akar lenni, aközben inkább egy hangulatról beszél, és ez a hangulat abszolút átjön a képen, igen ám, csak nem lehet azt mondani a modellnek, hogy akkor te most csak egy eszköz vagy. A modell az mindig kolléga, vagyis egyenrangú a fotóssal, tehát ő segít ahhoz hozzá, hogy te a gondolataidat meg tudd fogalmazni. Nem mondhatjuk azt, hogy van egy érzésem, és ehhez te csak egy darab hús leszel. Ezt azért mondom ilyen határozottan, mert nem véletlen, hogy az első három leckével kell foglalkoznunk a bemutatkozásnál, ugyanis ezeket a legjobb saját magunkon begyakorolni, mert akkor nincs az a furcsa érzése az embernek, hogy csináltam valamit, és vajon mit szól hozzá a modell, hogyha ez nem teljesen százas. Magunkkal kapcsolatban talán jobban bírjuk a kritikát is. Ez a kép mindenféleképpen ismétlést kíván, de ezt az ismétlést visszautalnám az első 3 leckére. Ott kéne egy kicsit még dolgoznunk ahhoz, hogy megtaláld azt a stabilitást, azt a biztonságérzetet, amivel aztán a világítástechnikai problémákat már ki tudod küszöbölni. És itt most nagyon egyszerű a kérdés, valahonnan oldalról ömlött befelé a fény, de csak egy ajtórésen, vagy egy kis ablakon, és ez nagyjából odavetített a ruhára. A te döntésed, hogy melyik utat választod, az egyik út az lett volna, hogy a modellt mozgatod, és hogyha ő most egy kis széken ül, akkor kucorodjon le a földre, tehát valahogy belemozgatod őt ebbe a fénybe az arcával, ez az egyik megoldás. A másik pedig a takarás, hogy ennek a fénynek az útjába teszel egy kartonlapot, vagy bármilyen tárgyat, amit ott találsz, magába az ablakba oda beteszed, és ezzel máris létrehoztad azt, hogy kevesebb fény kerüljön az alsó régióra, hogy hangsúlyosabbá tudjon válni az arc. És van egy harmadik vonal, fogsz egy fehér lapot, tükröt, alufóliát, és az arcra ebből a fényből vissza lehetett volna verni, úgymond deríteni. Meg is történik ez érdekes módon pont a póló által, ha megfigyeled, az a fény, ami visszaverődik az arcra, az a pólóról jön. Bármelyiket is választod, mindegyik máshogy fog mesélni, de ez már a saját szabadságod, hogy melyiket gondolod hozzád közelebb állónak, viszont az biztos, hogy valamelyikkel kellett volna dolgozni ahhoz, hogy ez a portré működjön. (hegyi)