"Dolgozz, csak dolgozz, mert ahogy beleéled magad a munkába, furcsa dolgok kezdenek történni." (Elliott Erwitt)
Szóval ezek szerint fejlődőképes vagyok! Ennek őszintén örülök! :)
Lentebb említettem, hogy valahogy zavart, hogy nincs célom, csak haladok valamerre. De ahogy próbáltam helyretenni magamban ezt a kérdést, arra jutottam, hogy a felfedezőút ugye pont attól az, hogy nem tudjuk, mit hoz a következő lépés. Nincs cél, amit el kell érni, hanem van egy út, amin felfedezzük a dolgokat.
Az elemzés olvasása után meg délután erre bukkantam, teljesen más témában, Katona Józseftől: " Ismereteink egyik célja további ismeretek szerzése és a bizonytalanság látszata egyes területeken nem tétovázást, hanem megfelelő iránykeresést jelent. ... Nekünk megmarad saját szakterületünkön az útkeresés gyakran hálátlan, de mindig izglmas élménye."
Azt hiszem, mindhárman ugyanarról beszélünk.
Továbbolvastam:
"A neuroblast fejlődése nem egyszerű kibontakozás a végcél felé, egymást követő fejlődési szakaszokon át, hanem mindig a környezettel folytatott "párbeszéd" eseményeinek hatására bekövetkező változások sorozata. ... Az egész agy, vagy akár egy része is felfogható olyan instabil rendszernek, amelyben számos tényező (neoronpopuláció) részben önkezdeményezéssel, részben a folytonosan változó környezettel szoros kölcsönhatásban kialakítja a saját kapcsolatrendszereit. Ez az istabilitás a forrása az agy szerkezeti és működésbeli plaszticitásának."
Szóval a helyzet, végül is, teljesen normális. :)