Helló Ferenc! Nem túl ügyesen fogalmazol, de nincs itt semmi kacifántosság. Azt hiszem, amiről beszélsz, az az, hogy nemcsak rögzítünk, hanem létrehozunk látványokat. Stílust adunk a képnek.
Ez a stílus azután jó esetben kifejezi azt, ami a primer látvány mögött van, vagy lehet. Nekem tetszik ez az álomszerű hangulat, magasabb szintre viszi a látványt.
Talán a Napot én teljesen kitakartam volna, ha másképp nem, akkor utómunkával.

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat!
A szürrealitás szándékos. Így a természet mutat erős kontrasztot a mértani pontossággal létrehozott kínosan szimmetrikus és anyagi tárgyakkal, épületekkel. Szerettem volna megmutatni, hogy a fizikai, kézzel fogható mérnöki tárgyakhoz képest mennyire misztikus és távoli lehet maga a természet, ami szerintem a saját közegében közelebb áll hozzánk, mint a mi műveink. Igazából nem értem miért baj, ha szürreálisan nézem a világot. Nem lehet hogy mi próbáljuk erőszakkal belevonni az általunk feltételezett fizikai keretek közé? Hajlamosak vagyunk azt hinni magunkról, hogy mindent tudunk a világról, hétköznapi és semmi újat nem mond nekünk egy felhő vagy éppen maga az égbolt, és saját magunkra koncentrálunk, a műveinkre, amiket léterhozunk. Lérehozunk egy saját realitást a világról, és nem engedjük, hogy több legyen annál, mint amit tudunk róla. Elnézést kérek, ha kicsit kacifántosan írok, nehéz megfogalmaznom a dolgot.

István teljesen lefedte amit mondani akartam.. a felhők miatt eléggé szürreális lett (számomra sajnos)..

Mindig meglep, hogy mennyire átlényegül egy-egy ilyen keményre húzott fotó, eltűnik a valósága nekem, és marad egy nagyon érdekes strukturáltság. A felhőket sajnálom, hogy ennyire elrajzosodtak.