Nézegettem a fotóimat és (hát) ugye konkrétan a tájképeket... ugyan ki tudja, hogy miért választottam pont ezt? De pont ezt választottam. A nyarat idézi, s benne a meleg levegőt átitató esős víz ízét és illatát. Ahogy látjuk messze azt, ami még nem ért ide, nem jött meg, csak távolról tűnik úgy, mintha közelítene. És mit tehetünk mi? Semmit, a természet nagy, öntörvényű és mi az Ő öntörvényei szerint élünk. Olykor csodáljuk, máskor rettegünk mert fenyeget életet, ingót és ingóságot. A legnagyobb vihar is gyönyörű távolról. Fürdőzhetsz, tévét nézhetsz közben... addig, amíg el nem ér. Gyönyörködhetsz... lásd.
Én azt gondolom, hogy a jobb oldalon leledző két férfiember tökéletesen elég lett volna, mert nekem tetszik az így létrejött hangulata a képnek. De hát, mindenki máshogy látja a dolgokat, biztos volt valami, amiért a bal szélét is beletetted! :)