Aki ismer, az tudja, hogy a kutyák nem állnak éppen közel hozzám, tehát a cukiság ebben az esetben nálam fokozottan kizárt dolog. Jelen voltam a fénykép készítésénél, Demeter régóta készült arra, hogy Bobbyról egy portrét készítsen, és én az gondolom, hogy miközben ez egy pofonegyszerű képnek tűnik, de benne van mindaz a koncentráltság, amitől azt gondolom, hogy ez a kép többről szól, mint egy kutya portréjáról, benne van a kettejük kapcsolata is. Az esendőség, az öregség és a betegség mellett a gondoskodási vágy és szeretet. Érdekes volt hogy Demetert kérdeztem, levegyem-e fotózás előtt a kutyáról a gallért, amire egyszerűen azt válaszolta hogy nem, így szeretném megörökíteni a kutyát. Utólag persze már értem, hiszen ez a forma nemcsak primer módon a betegséget ábrázolja, hanem kijelöli a helyet is, körberajzolja, fókuszba helyezi a fejet. Általában azt szoktam mondani, hogy menjünk le arra a szintre, ahol a kisgyermek vagy a házikedvenc van, mert fentről lefelé az alávetettség érzetét keltjük. Ugyanakkor ennél a képnél kivételt erősítő szabályként láthatjuk, hogy épp a kamera nézőpontjának megválasztása lesz az, ami kettejük kapcsolatán kívül a kutya sorsát is megörökíti. (hegyi)