Kár, hogy nincs gyakrabban farsangi bál. :-)
Egy jó amatőr képet látunk, a hibaisták megnyalnák az ujjukat érte. Pontosítani kell, hogy mit értünk amatőr képen ebben az esetben. Van egy romantikus megközelítése az amatőr történetnek, amit a hibaisták oldalán igen jól nyomon lehet követni, a rontott kép, az emlékkép érzése, amikor régi családi fotóalbumokat lapozgatunk, visszaidézünk régmúlt időket, eseményeket, vagy akár mint egy időutazás, betekinthetünk régebbi korok divatjába, történelmébe. Ez a kép technikailag két okból kerül a családi kép kategóriájába, az egyik ok a vaku használata, ami éles fényével mint egy kartonból kivágott forma, körberajzolja az alakot, és egyben a szemből érkező fénnyel a plaszticitását is redukálja. A másik ok a helyszín, ami egy előszoba vagy egy hall lehet, ahol szabadidős denevérként mutatja az alkotó a kész jelmezt. De nekünk ebben az esetben nem ezekkel a szembeötlő formai hibákkal kell foglalkoznunk, hanem az alkotás örömével, a kreativitással és a jelmezzel, mint képi formával. Az öröm egyértelműen látszik a testtartáson, a kitárulkozáson, de mindez jelmezben történik, ami egyben meg is könnyíti ezt a megmutatkozást, hisz a jelmez épp arra szolgál, hogy eltakarjon, hogy átalakítson minket. A jelmez felszabadító, és ez a szabadság a repülésben, a feltartott kezekben és a pici villanásnyira látszódó szemekben is megmutatkozik. Egyszerre bátor és rejtőzködő ez a kép, bátor, mert meri vállalni a jelmez miatti iróniát, humort, de rejtőzködő is, mert takarásban marad a személyiség, mert átlényegülve más bőrébe bújva végülis nem önmagát, hanem a jelmez adta szerepet vállalja az alkotó. (szőke)
értékelés:
Farsang című műsoromhoz ezt a képet választottam illusztrációnak.