csak azt utálom nagyon, mikor keresztről lógva ábrázolják...
Dani képzőművész. Sok képzőművészeti munkáját láttunk már. Ezek a képzőművészeti - akár grafikai, festészeti - megoldások természetesen szimbólumokkal, piktogramokkal, kompozíciókkal foglalkoznak. Minden tekintetben egy színpadi beállítást, egy kreált beállítást látunk. Itt nagyon fontos és nagyon bátor vállalkozás, amit kapunk tőle és én nem tudok teljesen egyetérteni azokkal a kritikai megjegyzésekkel, hogy esetleg a kép szélein, adott esetben a nyílászárók milyen módon, vagy hogyan látszanak be, mert itt az egész teret ha megnézzük a falra helyezett képekkel együtt is borzasztóan erősen uralja a szoció. De a szoció ritmusai mégis egy oltárszerkezetet próbálnak megvalósítani. Tökéletes korlenyomatként a tapétától a villanykapcsolóig az alumínium nyílászáróig a kihajthatós kanapéig minden ott van, ami egy időszakot az emberi alak oltára mögé helyez. Ez egy fuzionált megoldás. Nyilván lehetett volna egy teljesen sematikus színpadi térben elhelyezni ezt a beállítást és ugyanilyen szépen megjelenhetnének az emberi testen a fények. Attól tartom erősnek ezt a képet, hogy a privát, a személyes, az emberi belső világába, ahova a kereskedelmi televíziózás és egyáltalán az a fajta média, amelynek van egy gazdasági háttere, véleményem szerint jó hosszú ideig még nem fog tudni lejutni. Azok a bugyrok, amelyek a mi mindennapjainknak a rejtett járatai, onnan küld egy üzenetet a Dani. Én ezt a képet háromdisznósnak értékelem és nagyon örülök neki. (szőke)
értékelés:
Danikám, a mai álgonzó adáshoz használlak.