
Egy fekete-fehér képet látunk, ami nagyon konkrét üzenettel próbál a nézővel kommunikálni, mégpedig egy betonkerítés szegélyen fekszik egy baba, talán lecsukott szemmel, meztelenül, ruha nélkül és erre még plusz ráerősít egy nylon szatyor, ami a baba vállától lelóg erről a betonperemről. Erősíti még ezt a képet az is, hogy ez egy rozsdás, szemmel láthatóan nem gondozott kerítés, a baba is koszos, sáros. Azt nem tudom, hogy András ezt így találta és megörökítette, mint fotográfiát, vagy pedig rendezett is ezen valamennyit. Nekem most ebbe az üzenetbe sok a nylon zacskó. Nem erősíti, hanem kicsit didaktikussá teszi az üzenetet. Nem vagyok benne biztos, hogy értem, hogy mit akar ezzel mondani. Tehát lehetne alkalmazni ezt a zacskót, mint szemfedőt, de akkor ezt használni is kell. Ebbe a formába most kosz, ami ott maradt. Én most ehhez a formához, amit itt a betonszegély és a kerítés képvisel, és ebben ez a stilizált kis emberforma megjelenik, ebben a kontextusban nem érzem most azt, hogy szükség van erre a nylon zacskóra. Meg lehet győzni, hogy használható egy ilyen környezetbarátnak mondott szatyor, mert ugye a jelet azt látjuk, de azért annyira most ez nekem nem jön le, hogy ez miért van ott. Úgyhogy eddig a kép kettő csillag. Ami nekem egy picit kérdés az az, hogy van egy távolságtartás ebben a közlésben. Megint azt mondom, hogy ha megfigyeljük ezt a teret, ahhoz szűk, hogy mint egy szociográfiai helyzetleírás a környezetről, az adott kulturális háttérről, arról az építészeti helyzetről vagy arról a szociográfiai helyzetről, ahol ez fellelhető ez a baba, információkat adjon. Ha ezt elfogadjuk, tehát hogy ehhez képest eleve ez a képkivágás szűk, akkor viszont azt mondom, hogy közelebb kell menni. Tehát nem vagyok meggyőzve arról, hogy a képnek pl ami a jobb oldalán szerepel, mint tömeg, annak bármilyen funkciója lenne. Magyarán nem ment elég közel ehhez a helyzethez András. Nem csak fizikailag egyébként, hanem érzelmileg sem. A fizikai távolságtartás egy kicsit hordozza magában az érzelmi bizonytalanságot is. Azt, hogy az ember nem döntötte el, hogy mi a viszonya ahhoz a történethez, amivel szembesül, hogy ne repüljön el a kis madár, rögzíti a képet, de nem biztos az üzenetben. Én most ezt tudom erre mondani, tehát ez nekem még egy csillagot elvesz ebből a képből, úgyhogy én erre most összességében egy csillagot tudok adni, és azt mondom, hogy András, bátrabban próbálj közelíteni a témákhoz. Attól leszel benne ezekben az üzenetekben, hogy eldöntöd, meghatározod vagy tudatosan vagy élményszinten átéled azt, ami neked ezekben a képekben fontos. Ha ez az átélés megtörténik, akkor meg fogod találni, adni fogja saját magát, hogy honnan, milyen szögből, milyen képkivágással, milyen méretben készíted el ezt a képet, akkor nem fogsz hezitálni azon, hogy kell az a zacskó vagy nem. Ha kell, akkor el fogod rendezni, hogy a képnek szerves része legyen, ha nem kell, akkor megfogod, ki fogod dobni, majd utána megmosod a kezed. Tehát az lényeg az, hogy tudni fogja a néző, hogy miért készült el ez a kép. Önmagában most ez így nincs befejezve. (hegyi)
értékelés:


Csernobil II. c. adásomhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak, köszönöm :))