Tanulmány

Az volt a kérés a Ferihez, hogy kezdjen el klasszikus csendéleteket fényképezni, és én nagyon örülök annak, hogy Feri elindult ezen az úton. Nagyon remélem, hogy Feri érti, hogy mit, miért mondok, és nem ért félre. Nagyon jó kezdeti lépés ez a csendéletek műfajában. Önmagában a tárgyak kiválasztásával én egyetértek, nincs vele problémám. A beállítás is tulajdonképpen belefér ebbe a metódusba, de azért apró bajaim vannak, és ezeket most azért mondom el listaszerűen, mert ezek azok a részek, amik még ott, a helyszínen megvalósítandóak, kijavítandóak azért, hogy még inkább erős legyen ez az egész formai játék. Hiszen a csendéletnek az egyik értelme és értelmezési helyzete az, hogy formákkal, tömegekkel, helyzetekkel játsszon. Ez a helyzet nagyon izgalmas tud lenni, olyan, mint egy kirakós. Az egyik ilyen meglátásom a képpel kapcsolatban, hogy kusza a világítás. Egyrészt az látszik, hogy valószínűleg két fényforrásból kap derítést ez a kompozíció, és egy külső fényforrást is használ Feri. Ez a külső fényforrás egy szórt fényt ad, nagyon szépen indítja el ezt az egész mesét, és közben a térbeliséget Feri a kamera mögül két lámpával próbálja megoldani. A lényeg a következő. Most, ezeknek az elhelyezésével van problémám, ugyanis a vetett árnyékok azon a hátsó, nagyobb edényen csúnyácskák, és a jobb oldali edényen a duplázódás nagyon erősen látszik is, ami zavaró. Az nem baj, hogy valami fény megcsillan ezen a felületen, ez a máz ezt adja, viszont az nem mindegy, hogy mindenütt kettő van a fényekből. És ez ettől nekem nincsen kész. A másik, hogy most igazándiból, ha a fényértékeket veszem, akkor középre mentünk: a főfény és derítést nagyjából hasonló fényértékkel bír. Ezzel sikeresen kivasaltuk a teret kétdimenziósra. A cél ugye az, hogy a formákat térbe helyezzük azzal, hogy több irányból világítunk meg egy tárgyat, de ezeknek a megvilágítás értékét kell úgy beállítani, hogy ez a térbeliség létrejöjjön. Hogyha minden fény egyforma erős, akkor azt fogjuk kapni, hogy olyan lesz az egész, mint egy rajz. Egyedül most a kis jobboldali kancsónak az oldalán és a fülén kezd el ez a térbeliség jól látszani, a többi résznél nagyon laposra sikerült a világítás. Még egy ilyen helyzet, hogy itt megjelennek formák. Egyrészt a tömegelhelyezés fontos a csendéleteknél. A tömegelhelyezés ezzel az háromszög formával jól megvalósul, miközben a formák ütköznek. Tehát a kis kiöntő csőre belevág a nagy, hátsó edénybe, a nagypapába, a nagypapa füle csak félik érvényesül, a kisgyerek csészének a kis fülén van is átlátás, meg nincs is. Szóval esztétikailag ez most itt nem nagyon van rendben. Ahogy az sem igazán szerencsés, hogy ezek a csőrök nagyjából egy irányba mutatnak, de a csészikének a füle is nagyjából ebbe az irányba van, tehát minden, tulajdonképpen masíroz jobbról balra a képen, és ezt nem fogja meg semmi. Kicsit olyan most, mintha ezek elindultak volna vándorútra. Van egy harmadik rész, amit Feri nagyon szeret, ezek az utólagos fény manipulációk. Most én a talapzat és a háttér találkozásánál, jobb és bal oldalon is, tehát tulajdonképpen ahol a horizont találkozik a fallal, ezen a két részen ezt a sötétítést én nem nagyon értem és nem is tudom, hogy mi a cél vele. Sőt, azt mondom, hogyha ennyire túlvilágítok egy helyzetet – ez is elfogadható – , akkor világítsam olyan szinten túl, hogy egészen tűnjön el a semmibe a háttér. De most a háttér visszahúz minket, és próbálja ezt a teret érzékeltetni, amit a világítással sikeresen kétdimenziósra vasaltunk. Nem tudom, hogy ezekkel, amiket elmondtam mennyire tud Feri azonosulni. Én azt mondom, hogy ezek azok a türelemjátékok, mint egy kirakós, ami nagyon izgalmas tud lenni. Ha az ember egyszer rákap az ízére, akkor olyan szinten bele tud feledkezni, hogy egyszer csak azt veszi észre, hogy este lett és még nem reggelizett. És ezek szerintem tök jók, mint amikor a gyerek építőkockázik, ebbe is gyerekként bele lehet szállni. Én ezt kívánom mindenkinek, aki a csendélettel elkezd foglalkozni, mert a csendélet olyan, mint egy mese. Ezek nagyon jó játékok, nagyon finom, nagyon jó érzés lehet ezzel foglalatoskodni. Én most azt mondom a Ferinek, hogy köszönöm ezt a tanulmányt, kettő csillagot megadok rá azért, mert a tömegelhelyezés rendben van, a tárgyak kiválasztása is oké, és egy csillag azért marad talonba, mert a világítás egyenlőre még nincs átgondolva, legalábbis az én meglátásom szerint. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Diótörő! :D:D:D Köszönöm. Ez mint a címe is mutatja, tanulmány a kompozícióra, és a fényekre. Tartalmat, történetet fölösleges keresni benne.:)

A csésze üres. Vagy esetleg az alján van valami. Harmadáig maximum. A fedetlen kancsó sincs tele. A fedettről meg nem tudjuk. Kávé vagy tea sejthető lenne, de nem gőzölög, tehát.....
Ámde: Ha "...békaperspektívából szemlélődünk, asztalra hajtjuk okos fejünk..." és az egyik kancsóban netán bor van... :)

Vélemény, ha nem igaz, akkor bocs a kontárkodásért: szerintem kicsit balra döl a kompozíció, mert a csészealj sokkal közelebb van a kép széléhez, mint a jobb oldalon álló kancsó tömegének a széle. A vízszintes és függőleges rész elválásánál a kép két szélén szerintem sok az árnyék, és ez erősen meghatározza azt a horizontot, ami pont a középső kancsót pont a fedelénél vágja el, és ettől kicsit elválik.
Most, hogy újbl megnéztem kicsit olyannak tűnik, mintha a két jobb oldali kancsó éppen megtámadná a csészét, ami akár mondanivalót is hordozhat, és ebben az esetben a fent leírtak nem hibák, hanem az előnyei ennek a képnek.
Szóval most be is fejezem itt a filozofálgatást, mert ez tényleg csak kontárság. Meg nem is értem a csendéleteket.

Köszönöm.
Szerintem nem jó ez, van rajta fogás több is, de majd a pedi elmondja.:)

Tulajdonképen én is ezt akartam volna mondani, csak egy darabig úgy éreztem, felesleges, azaz azt mondtam volna:
Feri, ez egy csendélet, aztán eszembe jutott Dali egy képe, amit momentán nem találok sehol, amin egy sötét, viharba borult táj látszik, horizonttal, előtérben egy küszködő emberalakkal, és egy hatalmas telefonnal, mivel tulajdonképpen az egy asztal képe, a horizont az asztal és a fal találkozása, és itt rögtön vissza is értünk a te csendéletedhez, ami hasonló lehetne, amolyan vihar előtti csendélet, bár a csendélet spanyol neve: naturaleza muerta, ami szó szerint azt jelentené, hogy halott természet, tehát valahol ott van a halál is, és talán pont ez az értelme a csendéletnek, amire ritkán érez rá az ember, hogy bármi, ami nyugalmat áraszt és élettelenséget, az egyben nyugtalanító is, és minden nyugtalanság mögött ott van a halál lehetősége, azaz bármi, ami véges, emlékeztet bennünket saját végünkre, és hiába is akarna megnyugtatni bennünket pohár, kancsó, távoli horizont, a vég mégis közel van, sokkal közelebb, mint gondolnánk, tehát csak annyit tehetünk, ha távolságra vágyunk, hogy békaperspektívából szemlélődünk, asztalra hajtjuk okos fejünk és közben megadóan tűrjük, hogy a tárgyak szert tegyenek ránk, elborítsanak és átvegyék az uralmat fölöttünk. További utasításokat Julio Cortázar: "Utasítások, példák a félelem formáihoz", azon belül is pl. a "Bevezetés az óra felhúzásához adandó utasításokhoz" című művében lehet találni, amit nem linkelek ide, mert nem szeretem a rövidlinket, hosszút meg üldözi a Hegyi.

Se hozzátenni, se elvenni nem tudok. Így tetszik, ahogy van.

Új hozzászólás