Egy polárszűrő segítségével sikerült ennyire kékre festeni az égboltot.

Egy 7 képből álló képsorozatit kaptunk a Feritől. Én közben elolvastam a hozzászólásokat. A Tamás hozzáfűzi a történetet, hogy miről is híres ez a hely, a Feri leírja, hogy miért volt ez neki fontos, milyen történeti helyzet van itt a betelepülőkkel és az őslakosokkal. Én azt mondom, hogy ha megerőltetem a szememet, akkor sem látom ezt a fajta ellentétet. Én itt tiszta, szép portákat látok, nagyon kis guszta, majdnem olyasmi, mintha egy alpesi faluban járnák ezzel a kékkel, amit az égre varázsolt Feri, és aztán azt mondom, hogy oké, és most mit tudok ezzel kezdeni? Tehát igazándiból, ha ez az ellentét volt a lényeg, amit el szerettél volna mesélni, akkor ez most nekem nem történt meg. Azért nem történt meg, mert nincs párhuzamba állítva az őslakos helyzet. Tehát itt nagyon szép portákat látok, és ez a gyönyörű, verőfényes idő még rá is tesz erre egy-két lapáttal. Nagyon szép, csak hát nem nagyon indul be az a történeti mesélés, hogy ez a fajta feszültség érzékelhető legyen. A másik: a képsornál van összefüggés az egyes képek között, hogy miért azt következik az egyik után, ami a másik után, és hogy miért ezeket a képeket rakom be. Nyitás, oké, Kán, itt vagyunk, még egy kis pántlika is van azon a boton. Jó a kezdés, bár nekem az egész kép egy picit dől, borul, de hát nem baj, ezt még azért ollóval körbe lehet vágni egyenesre. Aztán kapunk egy másik képet, egy tornácos, nagyon szép házról. Azt nem biztos, hogy értem és magyarázatot kapok rá, hogy miért pont ezt a házat fényképezte le Feri, de a következő kép esetleg magyaráz, hogy ez a Kádár porta 17. És, mint egy filmnél, felhangzik a filmzene és megyünk befelé a történetbe. Kádár porta 17. Na mit látunk? Hát semmit, merthogy megint találtunk egy portát, egy másikat, ahova megint bemennénk, a kis csengőt csengetjük, hogy engedjenek be minket ide, nagyon szép ez az archaizáló bronz festék, ami még ráfolyt a kerítésrészre is, és... megint nem történik meg a bejutás, megint kijöttünk. Most egy fogatot látunk, amivel majd meglátjuk, hogy hova fut, szalad a kicsi kocsi, ding-dong diridongó. A káni vendéglőtől indulunk, egy vidám társaság ül a lovaskocsin, és elmentünk a temetőbe. Biztos van ebben valami logika, hogy miért kell a temetőben befejezni, azon kívül persze, hogy a Feri pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, és mit zabálnak az emberek, a temetőt zabálják általában, mert az olyan drámai. Főképp, ha jól látom, itt egy kislánynak a portréját látjuk ezen a sírkövön. Én meg azt mondom, hogy oké, és? Mit akartunk ezzel a temetővel elmesélni? Mert ilyen temetőt bárhol lehet fényképezni az országban. Semmi extra nincs benne. Tehát ebben a képsorozatban nekem nincs benne az, hogy miért fényképezte le a Feri. Nem derül ki. Azon kívül, hogy egyébként, hogyha ez egy képeskönyv lenne, akkor mellé lehetne írni hosszú, szép szövegeket arról, hogy miről szól ez az egész, de jelen pillanatban ezek az illusztrációk kevesek, merthogy nem vitt be a történetbe a Feri. Ehhez az kell, hogy ha már ott vagyok, akkor valakivel szóba kell, hogy elegyedjek, és be kéne kéredzkedni valamelyik portára. Vagy valami olyan eseménynél kell odamenni, ami ennél mozgalmasabb, minthogy egy lovaskocsi fut. Most azon kívül, hogy vicces neve van a falunak, ezeket a képeket bármelyik másik faluban el lehetett volna készíteni. Nagyon visszafogott és tisztelettudó képek, miközben ismerem a Ferit annyira, hogy ő akkor ragad fényképezőgépet – általában – hogyha valamit el akar nekünk mondani. Most ez olyan, mintha egy öncenzúra lett volna, hogy hoztam egy történetet, de nem merem elmondani, mert annyira durva, hogy hátha ezért valaki fejbever. Nem tudom. Feri segíts! Én most ezzel nem tudok mit kezdeni, ne haragudj, hogy ezt mondom, de most a Mácsai Ferihez mérek. Mácsai Ferihez képest ebben nincs egy csillag sem. Feri, zavarba hoztál. (hegyi)