Figyelem ezt a képet, és ebben nekem vannak olyan momentumok, amik nagyon izgalmasak lettek volna, és nem teljesen értem, hogy Tamás miért nem ezekkel foglalkozott. Most, amit látunk, egy helyzet lefotografálása. Megálltunk a kék autóval, közben berohantunk, hogy hátha van még kukorica leszedni egyet, hazavinni, aztán ezt látjuk, hogy a kiskertnél ez hogy van bekerítve. Miközben ott egy madárijesztő, és ha azzal kezdenék el foglalkozni, akkor lehet, hogy az egy izgalmasabb kompozíciót hozhatna. Megint az a problémám, hogy kapok egy képet, és nem tudom, hogy mire akart kimenni a fuvar. Hogy itt most arra futunk ki, hogy az autó és a táj viszonya? Bizonytalan vagyok, és ez a képből adódik. Nem látom, hogy mit akart mondani Tamás. Ott voltak ezek a műanyag szalagok, ezek nagyon jók, nagy kontrasztot tudnak adni a növényzettel. Ott egy madárijesztő, ott vannak azok a virágok, amik a térben vannak, ebbe a helyzetbe bele lehet bújni, és nagyon izgalmas képeket lehetne létrehozni. Most mintha féltél volna, hogy jön a csősz, vagy valami mintha megzavart volna annál, hogy továbbmenj ezen az úton, ahol tovább kellett volna menni, mert ez most nem a végcél. Legalábbis nekem. Szeretném, ha Tamás elmondaná, hogy mi történt. Ezt most visszaadnám ismétlésre, miközben tudom, hogy a kép maga nem ismételhető, de ezzel most nem tudok hirtelen mit kezdeni, segítséget kérek. (hegyi)
Az a kerítés!
A Szekszárdi Dombság egy nagyon kedvemre való táj, erősen művelt, vagyis nem vad, hanem kultúr táj. Na most, nyilván van a városban egy üzem, ahol műanyag fóliákból, szalagokból, dolgoznak és ennek a termelésnek a hulladéka sok kilométer ilyen élénk színű, műanyag szalag. És ezek, a dombság minden részén jelen vannak És nagy kontrasztot adnak a környezettel. Én meg csak nézem és hol tetszenek, hol meg utálom őket. Ezt az ambivalenciát szeretném megfogni. Talán egyszer sikerül.
Köszönöm az elemzést.
Kicsit megkésve, nem kicsit (nagyon trehány vagyok)
Kukorica című műsoromhoz ezt a képet választottam.