Két fő irányvonal van. Egyrészt észrevenni a környezetünkben létrejövő ritka, különleges fényviszonyokat, és azokat képpé, történetté komponálni. Másrészt saját ötleteinket lámpákkal, vakukkal, derítéssel megvalósítani, azaz berendezni a saját kis műtermi világításunkat.
A fény-árnyék a teret, a formákat, a színeket jeleníti meg. A fény kiemel, az árnyék pedig segít a térbeliség érzékelésében. Az árnyék az átlátszatlan tárgyak mögött keletkező, viszonylag fénymentes rész. Az egyenesen haladó fénysugár az útjába kerülő tárgynak csak a fényforrás felé eső részét világítja meg. A vetett árnyék a tárgy mögött keletkező sötétebb térség. Az önárnyék a tárgyaknak a fény útjából elforduló részén keletkező sötétebb felület. A bevetett árnyék a nyitott formák oldalának a belső térbe vetődő árnyéka. A félárnyék átmenet a legsötétebb és a megvilágított rész között. Árnyékhatás ott keletkezik, ahol a fénylő és az árnyékos rész találkozik. Az árnyékolás a test plasztikusságát, térbeliségét érzékeltető árnyékok ábrázolása. A legmélyebb fekete és a legvakítóbb fehér között nagyon sok fokozat van. Ezek a színértékek vagy tónusok. A formák a szín sötétebb-világosabb fokozataival plasztikussá tehetők. Az erős sötét-világos ellentétek síkszerű, dekoratív hatásúak. A forma plasztikája vagy sík jellege, tagoltsága vagy egyszerűsége mást és mást fejezhet ki. A formatömeg tömörséget, súlyosságot, térbeliséget érzékeltet, részformák alig tagolják.
A lényeg, hogy olyan képi megoldásokat keressünk, melyek átfogalmazzák, kiemelik, térbe helyezik és a fény és árnyék hatásával plasztikussá teszik a tárgyakat, a mondanivalót. A lényeg mindkét esetben, hogy a főszereplő a fény, vagy annak hiánya.
