Ebből a leckéből kapunk egy másik megoldást is, én itt egyszerre elemezném a kettőt. Azt a másik megoldást nem tartom jónak, nem kell a szépiával meg a roncsolással érzelgőssé tenni ezt az egészet. Ez így tárgyiasan van rendben. Kicsit szűknek érzem a kompozíciót, azt nem értem teljesen, hogy miért kell ennyire szűkre vágni, mert itt most a modell nagyon nekifeszül a képhatárnak, tehát fenéknél, fejtetőnél, vállnál nagyon feszesnek érzem. Ha egy kicsit ellépsz balra, oldal irányba, akkor megkapod a sírkövet, a lányt és a csokrot is, és mégis valahogy közvetlenebb lesz ez a kapcsolat. Most ez a fajta hát mutatás ki is zárja a nézőt. Igen, a gyászban benne van az, amikor az ember magára akar maradni, és nem is kell nagyon zaklatni, az intimsége megvan ennek a képnek, de ez most elutasítást is hoz nekem. Talán egy picit kellene nyitni ezen az egészen, és akkor megmarad az a fajta magányosság érzet, és elkülönültség, de az elutasítás csökken. (hegyi)
értékelés:
Számomra ez az elegánsabb megoldás. Sem a karcok sem a szépia nem tesz hozzá szerintem.:)