Ehalt olajfák rönkje
Aki ismeri Demeter munkásságát, az tudja, hogy van egy olyan képsora, ami 9 képből áll, és Nyomok címet viseli, és az út porában felsejlő emberi és ember által gyártott gépek, kerékpárok, kutyák, macskák nyomait mutatja. Erre egy nagyon jó párhuzamnak tartom ezt a képsort azért, mert az a kivágás, az a szemléletmód, amit Sándor itt mutat nagyon is hasonlatos ehhez a képsorhoz abban, hogy a semmiből, azokból a struktúrákból épül, azokban a struktúrákban mozog, ami mellett jószerivel elmegyünk. Itt van előttem egy asztallap, szép, fenyő deszka, nagyon szép erekkel, csomókkal, de a mindennapjaink része. Ugyanakkor ezek a metszetek olyanok, mintha idősíkokat metszenénk le. Ahhoz is hasonlíthatnám, mint amikor az orvostudományban, akár az emberi agyról, akár bármi más testrészről, szervről rétegeket metszenek le és nagyítanak ki, vagy rétegfelvételeket készítenek. Tehát ez az irány, miközben egy tárgyi valóságot mutat, egy fának a pusztulását, az elmúlását, mindeközben nagyon sok párhuzamot tudunk hozni. Lehet egy másik irány például egy légi felvétel iránya, amikor fentről látjuk az útkereszteződéseket, az autópályát, a forgalmat, szóval sok-sok irány elképzelhető, és ez az izgalmas ebben, ettől megunhatatlan, hogy beindítja az ember fantáziáját. Nyilvánvaló, hogy ehhez az is kell, hogy meg kell találni azt a formát, ami ezt a legképletesebben, legjobban képes illusztrálni, kifejezni. Ezért jó a fekete-fehér, ezért jók ezek a szürke tónusok, miközben aki látott már ilyen fát, nem kell ezért Olaszországig menni, mert ha akár a Duna mentén végigmegyünk, a partra sodort farönkök tudnak ilyen kiázott struktúrát mutatni. Ez megtalálható, aztán ki-ki saját maga dönti el azt, hogy a világítással, a képkivágással milyen irányba indul el. Sok mindent bele lehet ezekbe a formákba képzelni, ezért jó ez a felvetés, szerintem inspiratív a többieknek is, hogy keressük azokat a helyzeteket, amik a környezetünkben föllelhető. Mindezek mellett én az utolsó képre hívnám föl a figyelmet, ahol ott van a növény, ott van a kisvirágnak a levele, a kis fűszálak, és ezek adják a jövő irányát. Szépen lassan belesimulunk az elmúlással a természetbe, és helyet adunk valami újnak, valami másnak, és ez megint egy lírai megközelítés, egy lírai üzenet. Nagyon köszönöm, megvan a három csillag. (hegyi) értékelés:
A struktúrákat szeretem ezeken a képeken, hogy nem nyilvánvaló, hogy egy fáról van szó. Illetve a sorozat végére azzá válik, de addig végig kell nézni 2-3 képet. És ezért szeretem Sándor munkáit, mert nem egyértelműek, rétegekből állnak, és mindezt a jelentéstöbbletet úgy hordozzák, hogy esztétikai értékük megmarad. Egy jó kép nem feltétlenül szép, de ebben az esetben szerintem erről szó sincs. Ráadásul a tisztelet Balla Demeternek leckébe került és azok a képek valahogy mindig különösen jól sikerülnek mindenkinek, mert bennük van a szeretet és természetesen a címben foglalt tisztelet. De mindezt úgy, hogy közben mindenki önmaga marad. Örülök, hogy ezek a képek is Dobos Sándorosak maradtak, hogy megőrizte Sándornak azt a fajta különlegességét, hogy mesét tár a szemünk elé, fantázia és valóság olvad össze, néhol becsapva érzékeinket. (Bach Viktória)
Kedves Viki, köszönöm, hogy választásoddal megtisztelted ezeket a képeket és ezek által Balla Demetert is, hiszen az ő ihlető kisugárzása igen erős itt, ezen a látszótéri estiskolán. Valamennyire itt mind az ő diákjai vagyunk, és választásoddal bevettél engem is a diákok közé, noha csak egy hónappal vagyok fiatalabb Balla Demeternél.
Gratulálok Sándornak. Megérdemli a "díjat" ő is, a képek is.
Vikinek is gratulálok, csupa igazságot írt le.
Szeretem ezt a játékot.
Pont erre lettem volna kíváncsi, hogy van-e egyáltalán valami színe ezeknek a rönköknek. Izgalmas hely lehet, ahol ilyen kincsekre lehet bukkanni. Azzal én is egyetértek, hogy a sorozat nagyon jó így, ahogy van, fekete-fehérben. Csak a természetbúvár szólt belőlem. :)
Az első kettő izgalmasabb nekem, mint a többi, azért, mert el lehet tévedni bennük olyan értelemben, hogy nincs rajtuk szinte semmi más, csak a fa struktúrája, az is szinte egyenletesen "eloszolva", élességváltozás nélkül. Kis indulattal űrfelvételek is lehetnének. A többin a fűszálak "hétköznapiasítják" a képeket, amitől a fa-részletek szépek, de a képek nekem kevésbé izgalmasak. Talán közelebbről, valamilyen absztraktabb formát kiemelve, akár makróval jobban megmozgatna. Úgy, hogy még a merőleges megközelítésen belül vagyunk.
Szerintem a szín, csak elrontaná őket. De lehet az a baj, hogy egyre inkább a fekete-fehér képek felé fordulok.
Kedves Krisztina, éppenséggel van ebből színes is. Már amennyire színes a színes. Mert ezek a rönkök ilyen szürkék voltak színesben is. Ezek az olajfák többszáz évesek lehettek, mielőtt tömegesen meghaltak. Az apúliai Ginosa kanyonjának egyik lankásabb oldalán találkoztam velük. Elhalásuk után talán évtizedeket állhattak a nap alatt, télben, szélben, esőben, és alaposan kilúgozódtak. Fekete-fehérek lettek, kivéve azt a pár fűszálat, mely kikandikál közülük.
Sokáig nézegettem ezeket a képeket, és sokfelé jártam közben (még az űrben is :)). Szerintem az Idő leckében is nagyon jól megállnák a helyüket. Sándor, én nagyon örülnék egy színes sorozatnak is, ha van egyáltalán színes verziód ezekből (és van kedved megosztani őket).
Ágnes, Tamás, köszönöm.