Mondhatnék nagy elődöket, Pécsi Józsefet vagy akár Kertészt vagy Man Ray-t, remélve, hogy azért a kortársak mellett korábbi fotósok munkásságát is nyomon követitek, de a lényeg az, hogy az ilyen közeli felvételeknél, amikor ennyire ki van hegyezve a kép a tükröződésre, és a hatást azzal akarja elérni, hogy átértelmezi a valóságot és a hétköznapi tárgyakat más közegbe, kiragadva mutatja meg, nagyon fontos minden, ami a képen szerepel, nem lehet félbehagyott gesztus, nem lehet pontatlanság. Itt most két felület vív egymással a figyelmünkért, a bal és a jobb oldali kanál. Mindkettő csonkolt, mindkettőben hasonló árnyékok fellelhetőek egy-egy villától, de mind a kettő másképp üzen. Az egyik a tükröződéssel, a másik főleg az árnyékokkal játszik. Na de melyikre figyeljek? Ezt kéne eldöntenie a fotósnak, mert általa lesz ez egyértelmű a nézőben is. Mindkét irány érdekes, mindkettő indokolható, de a kettő együtt gyengíti egymást, bizonytalanságot kelt, befejezetlenséget. Kérem, hogy Gime ismételje ezt, eldöntve, mi az, amit mutatni akar, mert a bizonytalanság érzete megöli a képet. (hegyi)
Bizony, szerintem is nagyon izgalmas, ahogy ezeken a felületeken görbülnek-torzulnak a "résztvevők".
Ötletes, kreatív megoldás, gratulálok!