PERMUTÁCIÓ PERMUTÁCIÓ PERMUTÁCIÓ

PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ
PERMUTÁCIÓ

Budapest, 2012.04.15.

Nekem ez az egész olyan, mint egy performance. Két kerekesszékes játékos olyan, mintha kergetőznének. Lehet, hogy ez az előző kép hatása, de olyan, mintha ez valamilyen sportesemény lenne, hogy ki tudja gyorsabban körbekerekezni az épületet. Ez azért érdekes, mert mindezt az érzést erősíti a középső kép, amiben megjelenik egy fiatalember, aki görkorizik, és itt megint arról van szó, hogy Sándor összehasonlítja ezeket a helyzeteket. Ez egy nagyon tudatos döntés, hogy túlmutat azon, ami ennek a geg és a humor része, miközben ez is nagyon erős. Aztán itt van a záró kép, ahol belenéz a kamerába, és olyan, mintha szerepet cserélt volna saját magával. Tudjuk azt, hogy ezek a kerekesszékes helyzetek kapcsolati helyetek is, hogy milyen kapcsolat tud kialakulni a között az ember között aki ezt a széket tolja, vagy akit tolnak. Itt mind a két szerepbe saját magát helyezte el Sándor, miközben a másik játékos az elektromos székkel rója a maga köreit, intézi a dolgait. Szóval én ezt egy nagyon jó dolognak tartom, tényleg olyan, mintha egy tereppálya lenne kialakítva az épületek körül, és egy titkos társaságként minden kedd délután összegyűlnek a kerekesszékesek, és egy pályaversenyt futnak. Én nagyon örülök ennek a vitalitásnak, ami ezekből a képekből nekem sugárzik. Bár van egy helyzet, hogy olykor-olykor erre a székre szükség van, megkönnyíti a közlekedést, biztonságérzetet ad, de mégis benne van ebben az egészben az is, hogy ez nem egy beletörődés ebbe a helyzetbe, hogy akkor a kerekesszék segítségére szorulok, és egész nap ezzel a székkel vagyok elfoglalva, és valamiféle sértett helyzet van, hogy haragszom a világra, hogy én ebbe a székbe kényszerültem, hanem megvan az a kíváncsiság, ami nem csak az alkotó kíváncsisága, hogy hogyan tudja ezt képbe megfogalmazni, hanem az a kíváncsiság, ami magával a szituációval kapcsolatban tesz föl kérdéseket saját magának. Ezt én nagyon fontosnak tartom. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Ádám, örülök, hogy így rezonálsz ezekre a képekre. Lehet, hogy a regényrajzolói fantáziádat érintik meg?

Nekem ez is nagyon tetszik, olyan hangulatom mintha egy guruló balett előadást látnék, talán tényleg a performansz a legjobb kifejezés rá, szinkronúszók a földön kerekeken. Az utólsó képen ráadásul olyan mintha Sándor csak egy kartonlapfigura lenne. Jobbk edvem lesz ezektől a képektől, megnyugtatnak. :)

Sándor, javítottam, elnézést, egy kattintás kimaradt, köszönöm, hogy szóltál.

Dávid, köszönöm a hozzászólást.

Zsolt, az "Elemzések" menüből indítva ez a sorozat nem jön elő.

Remek etűd Sándor!
Köszönöm hogy megosztottad és bepillantást engedtél.
Minden jót!
Dávid

Kedves István, Zoltán, Zoltán, Tamás, nagyon köszönöm, hogy ilyen érzékenyen reagáltok rá! Annak is, aki ezt tömören teszi, és annak is, aki részletezi: egyformán kedves és ösztönző mindegyik.

Sándor, ha nem haragszol, én nem írnék novellát, csak annyit, hogy ez a sorozat képileg, tartalmilag, érzelmileg is nagyszerű.

Szerintem ez egy nagyon erős három kép, egyre jobban megszeretem őket. A kicsit furcsa, "kicsavart" érzés nem tud eltűnni belőle, a torzulások miatt talán, kicsit meseszerű is a hangulat, talán azért is, mert az összetartó vonalak vizuálisan meglebegtetik, a tartalom pedig mintha külön világot mutatna, ahol valahogy lemaradtak a nem kerekeken gurulók (akármennyire is szerencsétlen ez a megfogalmazás).

Az első kép a formákkal, a kompozícióval szerintem nagyon erős, itt is, mintha mások számára láthatatlan szereplők lennének, ráadásul ez egyik "láthatatlanul" szemléli a másikat, amihez a föléhajló, a másik oldalról pedig erősen rámutató épületrész nagyon szorosan kapcsolódik, élő erdőben járunk.

A másodikon az elég gyakorlatias szimbolika fogott meg: egyrészt még két kerekes személy lép be, a "hatkerekű" két másüzemű között slisszol el, miközben hátukat "egymásnak vetve tartják a frontot" utóbbiak. Életkép és akciójelenet a kanyarban...

A harmadik pedig szellemjárta kikacsintás. Egyrészt halványabbnak tűnik a környezeténél az alak, ami hozzá is tesz a szembenálláshoz, mert hogy van az, hogy egy történet szereplője visszanéz az olvasóra, de így már okés, segít magának: a másik végét fogja a kocsinak, képes "kilépni belőle" - legyen kocsi vagy mese.

Én gratulálok, szerintem nagyon jó lett - egyáltalán nem csak humoros oldala van (számomra sem).

(Kedves Zoltán, az egyszerű emberi érzésnél nincs szebb, pontosabb és jobb megközelítés szerintem!)

Kedves Sándor!

Nagyon érdekesek ezek a képek (is). Sokat gondolkodtam már a képeid előtt, hogy mi miért is tetszik rajtuk. Nehéz megfogalmazni, számomra inkább érzelmi alapon működnek ezek a dolgok (Ilyenkor kicsit irigykedve gondolok Mészáros, Halász és más kollégák frappáns, jól összeszedett hozzászólásaira).
De hogy jó képek és tetszenek, az biztos.
A technika bemutatásáért pedig külön köszönet!

:) Azt hittem, beépített emberek!

Zsolt, István, ha idegesít, az is belefér, hiszen bizonyára van a dologban valami kihívó is. Nekem csodálatos ez a Látszótér (gondolom, másoknak is, ugyanezért), mert olyan, mint egy kisérleti laboratórium, ahol "ellenörzött" körülmények között ki lehet próbálni egy új figurát (Zoltánnak: új fegyvert).

Zoltán, nagyon értékelem a humorodat, a hasonlatod kifejezetten tetszik. Köszönöm.

István, a sok jármű persze nem véletlen, sőt. A villanyszékes sorstársat már régen kiszúrtam a békásmegyeri piac körül, és azt is észrevettem, hogy főleg a déli órákban száguldozik össze-vissza. Ennek megfelelően vonultam ki vasárnap a helyszínre.

Kedves Sándor! Engem dehogy idegesít! Zsolt hozzászólását szeretném aláhúzni! A legnagyobb tisztelettel őszintén kíváncsi voltam a technikára amit alkalmazol. Azt éreztem, hogy nem egy megszokott nagylátószögű objektívvel készült fotókat látok, mert valahogy más, talán a vertikális nyújtások miatt. A leírt módot teljes mértékben respektálom, és köszönettel vettem a műhelytitkok bemutatását is! :)

Remélem ez sem fog idegesíteni senkit... :) Mert én egy alternatív világban játszódó scifit raktam össze önkéntelenül ezekből a képekből, ahol a tértorzulás szokványos álcázási technika és a segédeszközös kommandósok belső dokumentátora egy akcióra kíséri el őket, bár csak az odautat engedték publikálni fedezékekkel, útvonaltervezéssel... Bocs, nézzétek el, de tényleg. :) Jobb lett volna benntartani?

Sándor egy dologban engedd meg, hogy kijavítsalak. Nem idegesít szerintem senkit, érteni szeretnék, hogy mi miért történik, hogy hogyan készül, mert nem szokványos képkészítési metódus, ez a képekről érződik. Tehát mivel a forma elüt a megszokottól, keresi a néző a fogódzót.

Két példa a Sigma 8-16mm-es objektív leképzésére:

http://www.flickr.com/photos/65620814@N08/6806914258/in/pool-1381252@N21/lightbox/
http://www.flickr.com/photos/daitozen/69...@N21/lightbox/

Látható, hogy ezzel az objektívvel is hasonló eredményekre jutnék. Eltekintve azonban a >200,000 forintos árától, az én komplikáltabb utam több szabadságot ad, és (számomra) nagyobb az élvezeti faktora.

Kedves István, a képek torzulásai nem haladják meg egy normális (rektilineáris, tehát nem halszem), de nagyon nagy látószögű objektív perspektivikus torzítását, sem a torzulások mértékében, sem azok jellegében. A nagy látószög úgy áll elő (és egyben a négyzetes formátum is), hogy minden képet két, vagy több felvételből rakok össze panoráma-software-rel.

Zsolt kérésére egyszer már leírtam ezt http://latszoter.hu/szakkor/mindenutt-sz...

Itt egy példa (a használt objektív 18 mm-es, aps gépen, ami az enyémen 27 mm-nek felel meg):

Itt még nem látszik perspektivikus torzulás, hiszen ez még nem olyan nagy látószög (60°), és egyik képi elem sincs nagyon közel az objektívhez. Ha azonban több elemi képet veszek fel, nagyobb látószöget (>90°) lefedve, ráadásul egészen közeli tárgyak is vannak a képen, akkor a perspektivikus torzítás egyre nagyobb.

Miért csinálom így? Ennek több oka van. Egyrészt: így nagy látószögeket tudok elérni speciális optika nélkül. Másrészt: jelentősen lelassítom a képkészítés folyamatát (ennek az igénynek a gyökereit pszichológustól kellene kérdezni, én nem tudom, csak azt, hogy nekem túl gyorsan kattog a digitális gép, ezzel a módszerrel viszont fegyelmezem magam, és némi agytornát is beleviszek a folyamatba). Harmadrészt: a képrészek felvétele között így időbeli eltolódás van, tehát bevonom a képbe az időfaktort, ami érdekes lehetőségeket nyit meg. Negyedrészt: az összeillesztési technika természete folytán utólag módosíthatom a kép nézőpontját, illetve a gömbi képanyag síkra vetítési módját. Ötödrészt: én ezt szeretem. Látom, hogy ez sokakat idegesít, ezt szívből sajnálom.

Méghozzá mintha ismétléses permutációról lenne szó... :) Félre a szójátékot, az előző sorozattal a képek sorrendje is tényleg komoly rokonságot mutat. Székből néz - üres szék - visszatért a székhez... És az utolsó fotón olyan határozott a mozdulat, hogyha nem látnám a dátumokat, azt gondolnám, nekem szól kedvesen, de határozottan: "No fiacskám, érted már?!" Én meg azt tudnám erre csak megszeppenve kibökni, hogy kapisgálom :)
(Elnézést a könnyed megközelítésért - éreztem eddig is, de tudom is már, hogy mennyire fontos a téma. A könnyed megmozdulásom nem a fotósorozatnak szól, hanem azért az életnek...)

No és mindezen túl van egy túlbonyolításom ismét a történetre, egy háttéresemény (jelentéktelen lenne?). Ugyanis azt látom, hogy egy bank és egy szerelvénybolt között mozog a történet... Én meg innen kezdve végigjárom magamban a permutációs lehetőségit... ezt már magamban... :)

És még az a kérdésem, hogy lehet véletlen ez a sok jármű...?

És technikai kérdésem is lehet? Mi okozza ezeket a nagyon érdekes torzulásokat a fotón? Milyen objektív ez? Vagy szoftveres?
(Következetességével nekem egyre meggyőzőbb...)

Új hozzászólás