Mesék egy foton trollkodásairól, avagy hogy megy át egy focilabda egy kétfejű tű mindkét lyukán egyszerre.

Hozzászólások

És akkor jön Isten (én), és megváltoztatja a dátumot és így a sorrend is helyreáll.

Au, egybites motornak a hozzaszolas szerkesztese ugy nez ki, hogy az eredetit toroljuk, a javitottat hozzatesszuk. Tokkal, vonoval, letrehozas datumaval egyutt. De ugy tudom, hogy ezt nem kell elmagyaraznom. :)

Csodálatos példa a hullám v. részecske viselkedésre, hogy Csaba utólagos javításával az eredeti boch-ra reakcióm előbb történt meg, mint a hozzászólások publikálása! De most megfigyeltem ezt a történést, igy könnyebben átjutottam ezen a résen, mint gazdag teve a tűfokán át a menyek és anyósok országába.

szolg. kozl.
linkek javitva

Nohát ezt nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla. Most hallgatom. Férfiember, még ha házas is, azért elgondolkodik a két- vagy többrés kísérleten, de aztán különféle okok folytán marad az egyetlen, megszokott résnél. Amúgy a fizikai vonatkozásokon már korábban túlestünk Nagydével, aki fizikus és elmagyarázta. Ahogy azt is, hogy Feynman nóbeldíjas fizikus könyvében olvasta, hogy aki azt állítja, érti a kvantumfizikát, az hazudik. Ezt nem lehet megérteni. Én is kb. úgy próbálkoztam, ahogy ti, végigmenve a gyász (józan ész elvesztése feletti) fázisain: tagadás, harag, alkudozás, depresszió. Elfogadásig nem jutottam, még ott tartok, hogy itt valaki nagyon át... ver valakit, mert az nem létezik, ami a mérés szerint van. A foton pedig egy közvetítő részecske, ún. bozon, amiből több is lehet azonos állapotban, ugyanott. Vagy ezek szerint egy is lehet egyszerre több helyen, és amikor igy tesz, valami köze megmarad magához, vagy egymáshoz, vagy hány macska is vagyok itten, aki játszom egymással. Szóval jó műsor volt, tetszett.

Nem tudok valogatni, no meg van itt boven hozzaadott ertek, tessek az adassal osszeszinkronizalva olvasni:

20:04:03 * Jóska örömmel konferálja a rései közt tévelygő Csabát
20:05:48 * guest768 joins My room
20:05:58 * guest768 changes nickname to Csaba
20:06:00 ‹Csaba› joesteket
20:06:07 ‹Zsolt› s jól
20:06:07 ‹Jóska› adjist
20:06:18 ‹Csaba› hat nem elkestem?
20:06:24 ‹Csaba› eddig kovetheto? :D
20:06:25 ‹Zsolt› alig
20:06:32 ‹Csaba› izgulok mint allat
20:06:34 ‹Zsolt› mármint a késés alig
20:06:35 ‹Jóska› szóltunk mi egy szót is?!
20:06:39 ‹gg› két reétes van vagy mi.
20:06:47 ‹Csaba› minden fazison atmentem, tan az "a, jo lesz ez" maradt csak ki
20:06:49 ‹Jóska› focikapu
20:06:51 ‹Jóska› nem, rét
20:07:00 ‹Jóska› iskolatáska
20:07:02 ‹gg› mondom, hogy rétes.
20:07:03 ‹Jóska› bot
20:07:05 ‹gg› két rétes
20:07:11 ‹Jóska› ugye, hogy tudom követni?
20:07:33 ‹Csaba› kivalo
20:07:40 ‹Jóska› Statisztikusok vagyunk.
20:08:02 ‹Jóska› Vízszintes?! Iksz!
20:08:08 ‹gg› Az a lényeg, hogy a felcsút rúgja a gólt. A többi mindegy. Hajrá Vidi.
20:08:20 ‹Jóska› Energikus három éves.
20:08:29 ‹Zsolt› lábkönyöke lesz a gyereknek ennyi rúgástól
20:08:36 ‹gg› Stimmel. Magyar focista képességei: 3 éves.
20:08:45 ‹Csaba› labkonyoke, az lesz neki
20:08:59 ‹Jóska› Korrelálatlan, na.
20:09:05 ‹Csaba› Joska ket pontot kap, o vezet
20:09:07 ‹gg› Ez nem igaz, csak ha nagyon messziről rúg.
20:09:13 ‹Jóska› Egy falat rétes.
20:09:40 ‹gg› Ahol a cos(a)~0
20:09:56 ‹Jóska› Sokmilliószor. Na ekkora monotóniatűrése is csak egy háromévesnek van.
20:10:06 ‹Zsolt› mozog a gyerek oldalra?
20:10:15 ‹Csaba› Zsolt, nem mozog, csak rug
20:10:16 ‹Csaba› https://images.immediate.co.uk/productio...
20:10:21 ‹Csaba› haranggorbe
20:10:27 ‹gg› nem elég hogy rugdal, még mozogjon is?
20:10:43 ‹Jóska› normáleloszlás
20:10:50 ‹Csaba› meg ket pont
20:10:52 ‹gg› https://upload.wikimedia.org/wikipedia/c...
20:11:12 ‹Csaba› gg az harangferde
20:11:13 ‹Jóska› kakasos nincs?
20:11:13 ‹Zsolt› gg, te idióta :D
20:11:35 ‹Zsolt› elvesztettél a jobb meg ballal
20:11:47 ‹gg› https://parkerdo.hu/wp-content/uploads/2...
20:12:32 ‹Zsolt› még jobban elvesztettél
20:12:43 ‹Jóska› Ehhez azért csinálhattál volna egy animgifet
20:12:53 ‹Csaba› aha
20:13:04 ‹Jóska› már ha prezi.com-ra nem csináltad, ugye, meg, ugye.
20:13:23 ‹gg› https://www.safebasementsofindiana.com/i...
20:13:25 ‹Csaba› legkozelebb kiveszek egy het szabit es felkeszulok rendesen :)
20:13:35 ‹Zsolt› gg ne szpemelj
20:13:37 ‹Csaba› ket haranggorbe es osszeguk: https://www.geogebra.org/graphing/vbjdc8tf
20:14:29 ‹Zsolt› orr görbe lett
20:14:43 ‹Jóska› alul bimodális, összeadva Gauss
20:14:45 ‹gg› az egy rés a falban.
20:15:19 ‹Jóska› Balól jön a víz, jön a fal, jön az árvíz a fal bal oldalán.
20:15:33 ‹Csaba› mennyivel konnyebb, ha valaki mar latott ilyet teljesen mas teruleten az ismereteknek
20:15:44 ‹Jóska› Ilyeen az Odösszeuszban is van :D
20:16:01 ‹Csaba› (nemtalaltam)
20:16:15 ‹gg› A víz tényleg hullám természetű. Erről is van kép de nem teszem be.
20:16:25 ‹Jóska› Ez olyan balettos dolog,
20:16:37 ‹Zsolt› és a gyerek meg a labda mit csinál a folyóval?
20:16:45 ‹Csaba› atussza
20:17:06 ‹Zsolt› ja hogy már nincs gyerek
20:17:13 ‹Csaba› ket res a folyon: https://opentextbc.ca/physicstestbook2/w...
20:17:37 ‹Jóska› Az a baj, hogy annyira intenzíven kell vizualizálnom, hogy az csak csukott szemmel megy, úgy meg nem látom gg képeit és nem tudok írni se, az olvasásról már nem is beszélve.
20:18:09 ‹Csaba› en egyszerre probalom befejezni a vacsorat, kovetni a musort, menteni a csetet es linkelni ezt-azt, aterzem a problemat :)
20:18:24 ‹Jóska› Mentsek?
20:18:34 ‹gg› isten ments
20:18:43 ‹Jóska› Az holnap lesz.
20:18:46 ‹Csaba› https://opentextbc.ca/physicstestbook2/w...
20:19:35 ‹Zsolt› ha azzal kezded, hogy interferencia, megspóroltad volna a gyereket :D
20:19:42 ‹Jóska› fel, hehe, le, hehemert egy szellő hintáztatja az ágat.
20:20:06 ‹Csaba› Zsolt, mondhattam volna Gauss-gorbet is, azzal is megsporoltam volna idot... erted...
20:20:19 ‹Jóska› Megyünk a Nagy Hadronütközőbe?
20:20:29 ‹Csaba› kitt https://plus.maths.org/content/sites/plu...
20:21:12 ‹Zsolt› Thomas Jang és Julius Jing
20:21:22 ‹Jóska› :D
20:22:31 ‹Csaba› http://www.perceptions.couk.com/uef/imgs...
20:22:36 ‹Jóska› Így mennyivel könnyebb elképzelni!
20:23:26 ‹gg› Ez a kép nekem tök fekete
20:23:47 ‹Csaba› de te el tudod kepzelni
20:24:01 ‹gg› ja
20:24:21 ‹Csaba› gg klevdeert kulon: https://qph.fs.quoracdn.net/main-qimg-de...
20:24:27 ‹Jóska› Nekem is fekete volt, de megnéztem TOR-ban :D
20:25:39 ‹Jóska› Akkor a világűt sűrűn tele van szemetelve fényrészecskékkel?
20:25:55 ‹gg› ja
20:26:02 ‹Csaba› igen
20:26:04 ‹gg› szaladoznak össze vissza.
20:26:11 ‹Csaba› energikusan
20:26:32 ‹Jóska› fényforrás: gyerek=érzékelő:rétes
20:26:52 ‹gg› És ha megkérdeznéd őket, akkor egyszerre vannak ott is ahonnan jönnek meg ott is ahova mennek és közte mindenhol.
20:27:18 ‹Jóska› Falutok? Városlakó voltál és vagy, nem?
20:27:36 ‹Csaba› de ha megkerdezned oket, akkor nem ertenek, hogy mi az, hogy "honnan" meg "hova"
20:28:18 ‹gg› persze, mert az ugyanott van.
20:29:31 ‹Jóska› A térbeliségnen van itt relevanciája?
20:29:42 ‹Jóska› *nek
20:29:46 ‹gg› mármint az összeadott gauss görbéket várnánk de nem.
20:30:06 ‹gg› hanem az interferencia va.
20:30:09 ‹Csaba› Joska, nincs, 2 dimenzioban kepzelgunk
20:30:12 ‹gg› n
20:30:22 ‹Jóska› Az baj, ha erre én nagy összegben mertem volna fogadni?
20:30:41 ‹Jóska› Hogy ez lesz az eredmény, úgy értem.
20:30:48 ‹Csaba› nem, sot, azt jelzi, hogy velunk vagy es gondolkodsz
20:30:59 ‹Jóska› Van-e a fotonnak szabad akarata?
20:31:11 ‹Csaba› keves
20:31:39 ‹gg› de az egyik résen esetleg kicsit jobban megy át mint a másikon.
20:32:00 ‹Jóska› Nem vad, amikor mutált a hangom, akkor volt olyan, hogy két magasságú hang egyszerre jött ki a torkomon.
20:32:15 ‹gg› Álmomban két fél foton voltam és interferáltam egymással.
20:32:40 ‹Jóska› Sejtettem, hogy ezt ellövöd :D
20:32:50 ‹Csaba› :) szep
20:32:57 ‹gg› jó ellövöm, de melyik résen át?
20:33:40 ‹Jóska› Egyiken se. A fotonhasadás menet közben jön létre belőled.
20:34:15 ‹Jóska› Szép alliteráció: ****ing Foton :D
20:34:20 ‹Jóska› Ph-, mi?
20:34:31 ‹Csaba› ej mit mondott
20:34:34 ‹Jóska› Phucking Photon
20:35:18 ‹gg› Ja, ha figyeltek, akkor nem csinálom.
20:35:30 ‹Csaba› pont ugy
20:35:56 ‹gg› Kezd bémelegedni.
20:36:15 ‹gg› jön a két gauss görbe összege.
20:36:22 ‹Csaba› jott
20:36:23 ‹Jóska› A foton cihalógiája
20:36:58 ‹gg› jött mint a tenkes kapitánya
20:37:00 ‹Jóska› Az érzékelő eddig is a jobboldalon volt, amíg közös érzékelő volt
20:37:20 ‹Csaba› ez a masik erzekelo
20:37:27 ‹Jóska› Tréfás foton, kikerülte :)
20:37:47 ‹Csaba› keves a szo, az egyik a kepernyo, a masik egy kis alagut, ami sipol, ha atmegy rajta a k. foton
20:38:31 ‹Jóska› Stirlitz tudta, hogy Schellenberg...
20:38:37 ‹Csaba› :D
20:38:45 ‹gg› Az a kérdés, hogy ha senki nem figyeli a sipolást, vajon akkor interferál-e?
20:39:00 ‹Csaba› gg keszult
20:39:45 ‹gg› Ha senki nincs az erőben, recseg-e a kidőlő fa?
20:39:56 ‹Jóska› additív értékelés
20:40:16 ‹Jóska› kumulatív
20:40:48 ‹Zsolt› de biztos, hogy a foton a ludas?
20:40:57 ‹gg› Pedagógusnak ez nem meglepetés. Ha nincs a teremben egász más dolgok törénnek, mint ha bent van.
20:41:15 ‹gg› A ludas az Matyi.
20:41:17 ‹Jóska› :D
20:41:19 ‹Csaba› Zsolt, akit, feltem, elveszitettunk 8:21 korul, feltette A kerdest
20:41:22 ‹Csaba› es milyen jo kerdest
20:41:36 ‹Jóska› Teára pörkűtt?!
20:42:16 ‹Csaba› delayed quantum eraser, jo emesztes ellen: https://i.stack.imgur.com/AFsDO.png
20:42:18 ‹gg› Nekem már kész a teám. Rumos.
20:42:50 ‹Csaba› ez lesz a kovetkezo, de mar most is hasznalhato a kepzelgeshez
20:43:05 ‹gg› Egyik megy a Fésű utcán, másik az Ásó utcán.
20:43:13 ‹Csaba› :)
20:43:51 ‹Csaba› (az abran a PS helyere masodik erzekelot, sipot tessek kepzelni)
20:44:11 ‹Jóska› Megnéztem az ábrát. Kérem a körömpörköltet pacallal inkább.
20:44:24 ‹gg› + tea
20:45:35 ‹Jóska› Azt majd a digesztív elhülyülés után, köszönöm.
20:45:55 ‹Csaba› jatszva kijatszotta, bemondo a csucsponton#
20:46:12 ‹Csaba› no es innen ervenyes a fenti abra
20:46:55 ‹Jóska› Az alsó a vigaszág?
20:47:01 ‹Csaba› az
20:47:08 ‹Jóska› OK.
20:50:48 ‹Zsolt› de nem a két félfoton interferál eleve egymással, tehát ha már utána akárhogy érzékeljük, az hullám lesz?
20:51:01 ‹gg› A BS itt minek is a rövidítése? Vagy ez a teória minősítése?
20:51:16 ‹Csaba› Zsolt, jo tipp, hamarosan kiderul
20:51:32 ‹Csaba› gg, otletem sincs, hogy minek a roviditese
20:51:53 ‹gg› Én ismerek egy közkeletű BS rövidítést.
20:52:27 ‹Jóska› Bondage Sado?
20:52:41 ‹gg› beam splitter
20:52:54 ‹Csaba› kivalo
20:53:07 ‹gg› vagyis szekerce.
20:53:26 ‹Csaba› eredmenyek: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/c...
20:54:35 ‹Csaba› fent rosszul vannak elnevezve, bocsanat
20:54:35 ‹Zsolt› megfigyeltem = külön mérem a két rést?
20:54:53 ‹Csaba› Zsolt, igen
20:55:07 * Zsolt quit (timeout)
20:55:10 ‹Csaba› ja nem, jok a cimkek
20:55:19 ‹gg› Na erre kössön valaki planck féle csokornyakkendőt.
20:55:33 ‹Csaba› csak a szine legyen kivul
20:56:11 ‹Jóska› https://www.dropbox.com/s/w0x6n1se87r4ne... (Csaba: le kellett cserelnem a linket, az eredeti mar nem volt elerheto, ez itt jenyegeben ugyanaz a kep, mint amit Joska linkelt)
20:56:35 ‹Csaba› megint fekete?
20:56:48 ‹gg› nem
20:56:52 ‹Jóska› nem, van rajta piros pukla
20:57:14 ‹Zsolt› tehát a félfoton, akit nem basztattunk, előbb tudja, mi lesz a másik felével
20:57:24 ‹Csaba› Zsolt, pont ugy
20:57:29 ‹gg› na az már mégicsak több a soknál.
20:57:58 ‹gg› Még csak most indulsz a tanáriból de a diákok már tudják, hogy feleltetés lesz.
20:58:05 ‹Csaba› :D
20:58:36 ‹Zsolt› kérdés: mindig tudja, vagy csak néha sejti?
20:58:47 ‹Csaba› (Azota kiderult, hogy gyilkossag miatt volt lezarva az ut. Ahol haza szokott jarni.)
20:58:50 ‹Csaba› Zsolt: mindig tudja
20:59:25 ‹gg› Egy fotonról nem tudhatod hogy mit tud, mert csak a sokaság rajzol ki interferenciát vagy haranggörbéket.
20:59:56 ‹Zsolt› na jó, de ez nem olyan egyedi
21:00:09 ‹Zsolt› a hangyák is tudnak sok mindent, amit nem illik vagy nem kéne
21:00:10 ‹gg› Da a megfigyeltek mindig haranggörbéznek, a nem figyeltek mindig interferálnak.
21:00:28 ‹Jóska› A foton lelke. Vö. Mérő lászló: Mit gondol a golyó?
21:00:35 ‹Csaba› :)
21:00:36 ‹gg› Ha csak a fél szemeddel figyeled meg, akkor viszont elveszted a térlátásod.
21:00:49 ‹Jóska› :D
21:01:10 ‹Csaba› ilyesmi kepek latszanak a sok-sok foton kapura rugasa kozben: https://plus.maths.org/content/sites/plu...
21:01:11 ‹Zsolt› vagyis ha külön számítom a két rést, akkor hullám, ha egybe akkor gauss?
21:01:13 ‹Jóska› De az nem is kell, mert azt mondta a Csaba, elég síkban látni.
21:01:57 ‹Jóska› Mi is Rád, Csaba!
21:01:58 ‹gg› Nem értem miér nem értik. A foton szemszögéből (relativisztikusan) ezek egyidejű események.
21:02:25 ‹gg› Hiába teszi a világ végire, akkor is.
21:02:38 ‹Csaba› Zsolt, nem, ha megfigyeled (veletlenszeruen, utolag egyeztetve), akkor harag-gauss, ha nem, akkor hullam
21:02:55 ‹gg› Zsolt is ezt mondta.
21:03:09 ‹Zsolt› asszem ezt
21:03:12 ‹Csaba› gg, de itt kettehasitottuk a fotont, vagy inkabb megoltuk es csinaltunk helyette ket ujat
21:03:13 ‹gg› Ha külön számítod= megfigyeled. Egybe = nem figyeled.
21:03:20 ‹Csaba› akkor de
21:03:21 ‹Csaba› :D
21:03:54 * Jóska köszöni a beetetést (rétes nélkül!). Ez most olyan, mint amikor elolvasta Az idő rövid történetét, és élvezte, követte, de nem értette.
21:03:58 ‹Zsolt› de ha már eleve szétszedted a réssel, azzal, hogy leszarod, hoyg szétszedted, te követed el a mérési hibát
21:04:04 ‹gg› Ábrán d1, d2 egybe számol, d3, d4 külön.
21:04:26 ‹Zsolt› tehát csak az egyik mérés igaz, a másik mérés fals eredményt ad, nem?
21:04:41 ‹gg› Nem. Ez mind a valóság.
21:04:42 * Zsolt quit (timeout)
21:04:45 ‹Zsolt› de nem
21:04:59 ‹gg› de igen
21:05:02 ‹Zsolt› a foton számára az a valóság, hogy két luk van
21:05:19 ‹Zsolt› az, hogy te leszarod, az a te mérési hibád, mit törődik ezzel a foton
21:05:45 ‹Jóska› m=v+h
21:06:00 ‹gg› Ennyit tudok hozzátenni: https://66.media.tumblr.com/d32d02700b26...
21:06:11 ‹Zsolt› magyarán nekem a kérdés az, hogy a foton tud bármit, vagy mi mérünk rosszul
21:06:33 ‹gg› A foton nem tud semmit. Az univerzum perverz.
21:06:39 ‹Csaba› a foton se tud semmit meg mi se merunk rosszul, csak valamit meg nem tudunk
21:07:03 ‹Jóska› This is a known unknown.
21:07:04 ‹Csaba› viszont szerintem az igazsag kozelebb all az "a foton tud valamit"-hoz
21:07:06 ‹Zsolt› akkor máshogy mondom
21:07:16 ‹Zsolt› a foton egyféleképpen viselkedik
21:07:28 ‹Zsolt› csak a mérés az, amitől kértféleképpűnek látszik
21:07:34 ‹Zsolt› és az egyik mérés hibás
21:07:53 ‹Csaba› nem, mindket meres valos es nincs meresi vagy kivitelezesi hiba
21:08:15 ‹gg› Heisenberg óta tudjuk, hogy a mérés befolyásolja a valóságot csak az a fura, hogy miért pont így.
21:08:33 ‹Zsolt› de ha te két fél fotont összeragasztasz, az megbassza a macit, ott az eredmény nem a fotontól függ, hanem a te mérési izédtől
21:09:03 ‹Csaba› a trukk ott lehet, hogy a fotonnak mindez egy pillanat, ahogy gg irja az eleje ota, vagy pedig ott, hogy az a plusz informacio, ahogy csoportositjuk a fotonokat, ad egy confirmation bias-t
21:09:05 ‹gg› Nem ragasztod össze, csak egyformán kezeled.
21:09:05 ‹Jóska› Ez amúgy replikált jelenség? Vagy egyedi leírás?
21:09:14 ‹Zsolt› mondom magyarán:
21:09:21 ‹gg› Ez ezerszer ismételt.
21:09:25 ‹Csaba› Joska: tokeletesen ismetelheto kiserlet
21:09:35 ‹Zsolt› egy foton van, nem fél, az egy foton egyféleképpen viselkedik.
21:09:36 ‹Csaba› igy es sok valtozataval egyutt
21:09:46 ‹Zsolt› a két félfoton viselkedik máshogy
21:10:00 ‹Zsolt› de az a mérésből adódik, hogy máshogy viselkedik
21:10:01 ‹Jóska› Szőnyegszöszös az állam.
21:10:31 ‹gg› Sőt mindig jön valaki, aki kitaólálja, hogy majd ő átvágja a fotont és leleplezi csak kell még egy tükör meg egy kis szenteltvz és mindig ráfáznak.
21:11:15 ‹Zsolt› egy schrödinger macska is máshogy viselkedik, mint két félből összeragasztott
21:11:31 ‹Zsolt› megcsinálhatod? meg. érvényes lesz a két félmacska? nem :D
21:11:49 ‹Csaba› de igen
21:11:53 ‹gg› Zsolt, a fotonfelezés már csak a habosítás. Az alapvető kisérlet az volt, hogy van két rés. Ha detektálod, hogy melyik lukon megy át akkor részecske, ha nem akkor hullám.
21:12:16 ‹Jóska› Le van írva, milyen tulajdonságai vannak egy félfotonnak?
21:12:16 ‹Zsolt› gg, értem
21:12:23 ‹gg› Ezt próbálták így-úgy-amúgy átverni, de nem megy.
21:12:30 ‹Zsolt› de ha nem detektálod, melyiken ment át, az a te hibád, nem a fotoné
21:12:40 ‹gg› a félfoton is egész foton csak vörösebb.
21:13:13 ‹Csaba› Joska, egen. energiaja az eredeti foton energiajanak fele, es a ket felfoton quantuim entangled
21:13:17 ‹gg› De ha nem detektálsz, akkor elkezd interferálni a nyüves. Ez benne a feneség.
21:13:29 ‹Jóska› Mer erőlködik a felére csökkent engergiája miatt?
21:13:47 ‹gg› Ja. Kicsit izzad is, asszem.
21:15:15 ‹gg› Olyan, mint az a floater a szemedben, amit csak akkor látsz, ha máshova nézel, de ha megpróbálsz ráfókuszálni, akkor nincs ott.
21:15:18 ‹Zsolt› de nem azért interferál, mert nem figyeled, és ő tudja
21:15:37 ‹Zsolt› hanem azért, mert attól, hogy nem figyeled, te magad látod másnak
21:15:41 ‹Jóska› Na rágyúrok 27-ére, hogy elvegyem Csabától Az Év Tudományos Ismeretterjesztő Műsora címet.
21:15:46 ‹Csaba› Lehet jelentkezni a folytatas elkeszitesere, ugy tunik van igeny par valaszra. Igazan jo adas dija egy Nobel-jeloles.
21:15:46 ‹gg› Nyilván nem tudja, csak ez a látszata. De hogy mitől, azt meg nem értik.
21:15:47 ‹Zsolt› nem vagyok érthető asszem.
21:15:56 ‹Zsolt› adott egy fizikai helyzet.
21:16:07 ‹Zsolt› ezt a fizikai helyzetet több módon lehet vizsgálni
21:16:19 ‹Zsolt› van egy jó megoldás és sok rossz
21:16:30 ‹Csaba› Zsolt, mondtad a macskat. Itt is ez a helyzet, a meres resze a fizikai helyzetnek es modositja a kimenetelt.
21:16:31 ‹Zsolt› ha jól mérsz, jó eredményt kapsz
21:16:43 ‹Zsolt› ha szarul mérsz, fals eredményt kapsz
21:16:51 ‹Zsolt› itt a helyzet, hogy van két luk
21:17:00 ‹Zsolt› azon vagy ide vagy oda megy a cucc
21:17:01 ‹Csaba› Zsolt, ezek nagyfiuk, tudnak jol merni.
21:17:10 ‹Zsolt› ha így méred, akkor jó eredményt kapsz, gauss
21:17:18 ‹Csaba› es nem, minden jel szerint nem ide vagy oda megy a cucc, hanem "is"
21:17:40 ‹Zsolt› ha leszarod, hogy kettő rés van, akkor azzal a mérést te magad szabotálod el, azaz a mérés okozza az interferenciát és ne a foton.
21:18:24 ‹Zsolt› mi van, ha kettő rés van, de én úgy veszem, hogy az egy.
21:18:36 ‹Zsolt› hát lehet ilyet is, csak akkor nem azt kapod, ami a valóság
21:18:41 ‹gg› De az alap az, hogy nem vizsgáltuk, hogy melyiken megy a foton, feltételeztük, hogy vagy a vagy b. Tehát két gauss görbe lenne. És nem.
21:18:41 ‹Zsolt› nem erről van szó?
21:19:14 ‹Zsolt› de ha tudjuk, hogy két rés van, akkor az a helyes, ha két rést külön detektálunk
21:19:23 ‹Zsolt› vagyis mi tudjuk hogy kettő van, mérjük azt
21:19:56 ‹Zsolt› és lehet, hogy ez igaz az összes fizikai cuccra, hogy amíg ne találjuk meg mi a kiinduló adat, addig maga a mérés fog fals eredményt adni.
21:20:01 ‹gg› De hát pont azt akartuk megtudni, hogy két résen részecske vagy hullám szerűen megy által.
21:20:30 ‹Zsolt› de azt azzal akartuk megtudni, hogy hol együtt néztük a két rést, hol külön
21:20:53 ‹Zsolt› márpedig külön van a két rés, ha együtt nézzük, az hibás mérés.
21:21:17 ‹Zsolt› tehát nem a fény viselkedik másképp, hanem a mérés ad más eredményt
21:21:33 ‹Jóska› és ha a megoldás az, hogy nem részecske vagy hullám, hanem valami még nem koncipiált dolog ez a viselkedés?
21:22:11 ‹Zsolt› Jóska azt mondja, mi van, ha van hullám mód, részecske mód és fény mód.
21:22:19 ‹Zsolt› meg depeche mód is.
21:22:30 ‹gg› Azt is képzeld el, hogy a fal, két rés mögött van az ernyő, rajt a az interferencia. Szép. Most beteszel a fal meg az ernyő közé de közelebb két ernyőt úgy, hogy azok már csak egy-egy lyukból kapják a fényt: Gauss. Kiveszed, interferencia. Matek meg nem adja ki.
21:22:42 ‹Csaba› Joska, a koppenhaga-hivok azt mondjak, hogy nem reszecske es nem hullam, hanem az osszes lehetseges allapotanak valoszinusegekkel sulyozott osszessege
21:23:19 ‹gg› Szerintem ez a mondat jó felvezetés a csütörtöki adásomhoz.
21:23:25 ‹Jóska› Na tessék erőfeszítek, erre már fel van találva.
21:23:42 ‹Jóska› Belőlem se lesz Nobel-díjas
21:23:52 ‹gg› Vége, vagy végtelen valószínűtlenségekről beszélünk?
21:23:57 ‹gg› +s
21:24:04 ‹Zsolt› nincs végtelen, nem?
21:24:25 ‹gg› Hogy ne lenne. Pl az ostobaság.
21:24:29 ‹Csaba› gg, hat itt a teljes mezon integralunk, ugyhogy lha eleg sokaig mesz jobbr vagy balra, akkor vegtelen
21:24:49 ‹gg› Nem réten? Az elején még rét volt.
21:24:57 ‹Zsolt› jó. szerintem a mérés az, ami becsap és nem a foton, de ne legyen igazam :D
21:25:44 ‹Csaba› Zsolt, nehanyan a fel karjukat adnak, ha meg tudnak mondani, hogy igazad van vagy nincs :)
21:26:06 ‹Zsolt› pedig igazam van, látod.
21:26:37 ‹Zsolt› ilyen olyan izéken visszük át a fényt, gondolva, hogy a mérő közeg nem befolyásol
21:26:37 ‹Csaba› egyebkent meg itt vigyorgok, hogy husz perccel a musor vege utan meg mindig errol agyalunk :) orulok
21:26:44 ‹Zsolt› ilyen az, amikor matematikusok főznek ebédet
21:27:17 ‹Jóska› :)
21:27:22 ‹Zsolt› egyébként meg: mi van az ikrekkel? ők is két fél foton, nem?
21:27:52 ‹Jóska› Nem, mert az Oszi meg a Dezső se egyforma
21:28:02 ‹Zsolt› mármint, hogy ha kétpedéjűek, az semmi, ha egypetéjűek, akkor azért ott is vannak bonyodalmak.
21:28:18 ‹Csaba› az eredeti kiserlet egyebkent konnyen elvegezheto es latvanyos, csak egy kartondoboz kell hozza (gondolom a maszturbalos meg mevan mindenkinek), egy penge meg feny
21:28:21 ‹Jóska› a két félfoton meg de, csak piros a feje az erőlködéstől meg izzad.
21:28:34 ‹Zsolt› nem egyforma, és lehet, hogy ez a magyarázat a félfotonos baszkódásra is, hogy az nem két fél lesz, hanem a felezés okoz valamit vele
21:28:56 ‹Jóska› Mwa? Mibálós?!
21:29:03 ‹Zsolt› masztur
21:29:12 ‹Zsolt› Csaba, mondd el neki
21:29:25 ‹Jóska› Belealudtam a műsorba?!
21:29:39 ‹Csaba› eeeen? hat nem figyelt azon a penteken?
21:29:43 ‹Csaba› az o hire
21:29:47 ‹gg› kiszállok, dolog van.
21:29:50 ‹gg› Jóccaka, pá és kikapcs
21:29:58 ‹Csaba› koszonom a figyelmet es joejeket
21:30:06 ‹Jóska› Jocak.
21:30:20 ‹Zsolt› jó éjt
21:30:38 * gg quit (timeout)
21:30:42 ‹Csaba› a felezes erdekes dolgot muvel, "quantum entanglement" a keresoszo, a ket felfoton mint ket iker, telepatikusan kommunikal (persze nem, de megis)
21:31:07 * Zsolt quit (timeout)
21:31:25 ‹Csaba› no de megyek en is, joejeket nektek, ne gondolkodjatok ezen egesz ejjel, van par jo video (meg sok rossz), foleg angolul

Új hozzászólás