Zsolt adása inspirált arra, hogy foglalkozzak a csoporttal, mint témával. Így hát elhoztam nektek azt, amit az iskolában tanultam róla!
"Mert a nők csórók, igen."
"-Basszus ezek nekem kínai szavak. -Fordítsa le valaki."
"Minden elismerésem Ajrié, hogy még érti is."
"Az előítélet védekezés."
"-Édes istenem, mennyi szép idegen szó :) -És egyiket se értem. :D"
"Hát, asszem ezt meg kell majd még egyszer hallgatnom, hál istennek az enyém most elég egyszerű adás lett :)"
"-Kérdezz meg egy tanárt, mit gondol a diákjairól VALÓJÁBAn. -Én nem gondoltam soha a diákjaimról, hogy hülyék! Ami a tanáriban elhangzik, az nem vélemény, hanem ventilláció (most tanultam) :)"
"Aha. Értem. Akkor én szétdeperszonalizáltam magam miszlikre."
:) Zsófi, elnézésedet kérem! Valami miatt belecsöppentem ebbe az adásba, rákattintottam, és az AC/DC itt tartott... de szégyenkezve bevallom, hogy kevés rádióadást figyelek, azokat is leginkább csak utólag. Nem azért, mert nem érdekelnének a gondolataitok, hanem azért, mert nem tudok figyelni közben a saját munkámra. Abszolút szellemi munkát végzek, sokszor sokat kell utánaolvasnom dolgoknak is, mert tanulva dolgozom. Aztán ha meg éppen véleményezgetek itt, akkor sem szoktam hallgatni az adást ezen egy-ügyű :) fogyatékosságom okán. Zavar, ha nem tudok odafigyelni arra amihez hozzászólok. Sajnos nekem a világ ilyen, sőt hamarosan meg még ilyenebb lesz... (amit most nem emocionálnék jelekkel...)