Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
   Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés: