Egy fekvő formátumú képet küldött Mariann, amelynek a monokróm világa, ez a barnás, szépiaszerű, pasztell hangulatot idéző munka elsősorban a ’20-as, ’30-as években volt nagy divat, nem csak a fotográfiában, hanem a képzőművészetben is. Különböző zsánermunkáknál elsősorban a polgári családokhoz kapcsolódó étkezők, nappalik világában előszeretettel használták a képzőművészeti alkotásoknál akár rendelésre is ezt a pasztelles megoldást, amelyben nincsenek erőteljes karakterek, hanem lágy átmenetekkel, szórt felületekkel dolgoztak az alkotók. Ez az, amitől ez a kép elsősorban hozza ezt a nyugalmi hangulatot. Nagyon jó ritmusokat figyel meg az alkotó. Itt is a hangsúly a ritmikán van, a különböző foltrendszerek kapcsolódásán. Mindehhez eszközként az emberi testet használja Mariann. Ami kérdésként megfogalmazódik egy testrészlet ábrázolásánál, és ehhez kapcsolódik esetleg egy alkotás irányultsága az alkotó részéről, hogy nehezen eldönthető – hiszen a harmincas lecke egy elég nagy feladat az Estiskolán dolgozóknak –, hogy a kompozíció keretezése, szélei, és a testből kimetszett felületek vajon milyen okozattal készültek. Elképzelhető, hogy a nagyon szép rajzolatú csípő, comb, has, medence környéke kapcsolódás az a feladat nehézségéből adódóan is az alsó vízszintes határvonal megválasztásával inkább védekezésről szól a kompozíción keresztül, az ábrázoláson keresztül. De emiatt a kép alsó felületén lévő, sötét tónusú, sejthetően combfelület, és hozzá kapcsolódóan balra a has fényei, árnyékai tulajdonképpen félmegoldásként jelennek meg. Véleményem szerint sokkal többet tudna elérni az alkotó akkor, hogyha a döntést eleve így hozta meg, hogy az intim testrészek ebből a kompozícióból takarva legyenek, a bordák fölötti rész, a comb és a derék alsó régiója, akkor egy szűkebb kompozíciót kellett volna választani. Vízszintes tekintetében egy körülbelül egy ujjnyi további szűkítés, és a jobb oldali függőlegesnél esetlegesen a bal kar és a háttér kapcsolatából belógó sötét háromszög függőleges irányú lemetszésével teljes egészében egy belső ritmika jönne létre. Most amiatt, hogy tágabb az értelmezés, a karok és a comb is kap egy önálló értelmet, kap egy önálló feladatkört, de nem olyan erőset, ami indokolná ebben a kompozícióban a jelenlétet. Azért nehéz döntést hozni, hogy melyik irányban kellene elindulni, mert az egyik lehetőség az, hogy bátran kellene vállalni a test további részleteit, ugyanakkor természetesen el kell tudni fogadni, hogy nem olyan egyszerű ezt a házi feladatot mindenfajta viccelődés nélkül egy olyan műhelymunkában, ahol tudjuk, hogy bennünket sokan látogatnak, látogathatnak, nem olyan egyszerű ezt kitárni. A másik, talán könnyedebb megoldás egyelőre az, hogy egy szűkebb kompozícióban ezekkel a szépia ritmusokkal dolgozni. Én most jelen pillanatban, feltételezve, hogy ennek a feladatnak azért vannak nehézségei, ezt a második verziót javasolnám, és inkább az alkotóra bíznám azt, hogy amikor ő úgy gondolja, hogy foglalkozik továbbra is ennek a házi feladatnak az önmaga felé történő mélyítésével, akkor javasolnám a további lépéseket. Tehát szeretném rábízni a döntést. Maga a házi feladat, amely beérkezett, akkor is példa értékű, nagyon fontos vállalások vannak benne, és a líraisága is egy új ízt indít el. Mindenféleképp azt gondolom, hogy ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés: