Alkony

Szeretem ezt a képet, főként azért, mert a tükröződő felszínen megfigyelt formák és jelenségek egy nagyon jó példáját látjuk. Ugye a képen valamilyen épített környezetet látunk, amin egy lépcsősor, a lépcsősor korlátja utáni lezáróelem díszei, aztán a baloldalon ez a lépcsősor folytatódik tovább, itt egy csapadékvíz által létrehozott pocsolyát látunk, ami tükröződő felület, és ebben látjuk egy lezáró vagy díszítőelemnek egy másik darabját, ami azért érdekes, mert az alkotó úgy döntött, hogy ezt az elemet a maga reális formájában elvágja; több irányban is vágva van, azaz a felső sarokba kerül – de nem foszt meg minket ettől a vizuális helyzettől, hanem a vízben tükröztetve megismétli, ami ettől egy izgalmas helyzetet hoz. Ráadásul felfedezte azt, hogy grafittisek ennek a gömbnek festettek szemet-orrot-szájat, és alá is írtak valamit, de nagyon jó felfedezés, úgyhogy ebben a tekintetben a kép nagyon jól működik. Ami megint mintha - szintén a Barának egy előző képénél is felmerült, hogy hol húzzuk meg a kép határait, mivel itt is a normál mérethez képest egy vágást látunk, azaz ha már vágunk, akkor ennek a vágásnak határozottnak és jól átgondoltnak kell lennie. Itt megint azt mondom, hogy a képnek a baloldalával van gondom, hogy az a lépcsősor ott folytatódik, és nem biztos, hogy a néző szemét nem akarom arra elvinni, márpedig nem lett volna rossz, ha akarta volna arra továbbvinni, hogy lemegyünk a lépcsőn, de megállunk közben megszemlélni ezt a tükröződést. Úgyhogy nekem ezzel van egy pici problémám. Hogy az ötös lecke, vágy kategóriába tartozik-e ez a kép, arra azt mondanám, hogy a Barának nem ártott volna ebbe a képbe belesűríteni azt, hogy mi a vágy tárgya? Mi a vágy célja, vagy merre mutat ez, úgyhogy ha a Bara megengedi, én ezt az épített környezetre áttenném, és ha akarja, és megteheti, akkor érdemes még ezekkel a formákkal foglalkozni. Így a két disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Vágy? Nekem e kép az őszt idézi, pirosas napllemente...kabátbegombolós bolyongás...

A tükröződés az jó... de nekem ez az a típusú kép, aminél van egy jó pont, egy ötlet vagy egyvalami érdekesség rajta, de annyira zavaros a környezet, hogy inkább le sem fényképezem - mert az az egy dolog nem viszi el a képet a hátán. szvsz.

Jó kis cseles tükröződés ez is. A szem automatikusan párosítja a jobb felül látható oszlop tetején gubbasztó gömböt a tükörképével, a tócsáaban, aztán persze az ész korrigál, hogy ez nem lehet annak a tükörképe, nyilván szemben van vele egy másik gömb. Tetszik a téma, jó ez a játék. A vágásokat kicsit esetlegesnek érzem. Bal felül az a két ablakszerűség csak a ajnak van. A jobb szélén se tiszta, miért pont ott van vágva a pocsolya, a betonlap.

Új hozzászólás