Tisztelt Balla Demeter (bácsi), láttam a kiállítását, megvettem a megkapható fotóalbumait és azóta hajt a vágy: képekkel kifejezni azt, amit szóban nem mindig sikerül elmondani.

Megint egy versidézet, megint egy verses megfejtés, mint képcím, ugyanakkor azt mondom, hogy ahogy az előző képénél Mariann a József Attila idézettel egy nagyon jó párhuzamot talált, és hullámokat vert a képi megfogalmazásban is a versidézet, ez egy jóval visszafogottabb párhuzam. Tökéletesen egyetértek vele, főképp akkor, ha a verset magamban folytatom. „A kisszobába toppanék, röpült felém anyám”, és ha nem mondom tovább a verset, akkor is elkezdjük érteni, hogy milyen rezdülés az, amit ez a virágkompozíció, és ennek a fényképen szerepeltetése, ebben a színvilágban, kompozícióban és fényben mutat. Mondhatnánk azt is, hogy, itt látunk egy asztallapot, rajta van valamilyen tányér, abban van valami virágcsokor, és ennyi. Igen, és mégis azt mondom, hogy jelentése van annak is, ami nincs a képen. Jelentése van annak, hogy nincs a képen terítő, hogy nincs mellette jegyzettömb, kis tollal, vagy szemüveg, nincs más tárgy. És az is látszik, hogy nem arról van szó, hogy ezt most Mariann itt lepakolta, és gyorsan rendet csinált, mert a virágpor, ami lepergett a virágról, az ott van azok a fa felületen. Nagyon szépen, egységben tartott a kép, tónusrendben is, és ezzel az egyszerűséggel nekem valahol visszahoz egy falusi, nagyon kisgyerekkori élményt, ami nem is a saját életünkből való, mert mi falun is tulajdonképpen városi életet éltünk, mert anyám pesti lány volt. Vitte magával azt a térrendezési szükségszerűséget, hogy, bár kis faluban laktunk, de mégsem az a környezeti hatás volt a jellemző arra, ahogy mi a lakást rendeztük, ami egy falusi házra jellemző. Itt ennél a képnél ez az élmény jön vissza, nagyon furcsa, hogy részben visszajön a gyerekkornak valamilyen lenyomata, részben egy olyan falusi élmény, amit nem én éltem át. Ezt nem tudom ennél értelmesebben elmondani, elnézést kérek, és nagyon örülök annak, hogy Mariann eljött a Demeter kiállítását megnézni, és annak is örülök, hogy foglalkozott ezzel az élményanyaggal, amit ott kapott, és képben hozott egy reakciót. Ha megfigyeljük, akkor én, aki ismerem Demeter virág csendéleteit, azt mondom, hogy azok nagyon is férfias csendéletek. Teljesen más, amikor egy nő a virágvázába tesz egy csokor virágot, akár kertben szedte, akár kapta valakitől, mint, amikor ezt egy férfi teszi. Más az odafigyelése, más a gondossága, ha megfigyeljük, ez nagyon is női csendélet, térrendezés. Ahogy a virágok elhelyezkednek, ahogy ez kiad egy körívet, és ebből néhol egy-egy kis ágacska ki tud törni, tehát az egészben benne van az a gondosság, ami egy női kéz munkája, még akkor is, ha ezt a csokrot nem Mariann rakta össze. Ez még akkor is így van, ha nem tudható, hogy ki volt az alkotó, ugyanis a megfigyelés a fontos, az, hogy ezt a csokrot ebben a fényben, ebben a beállításban, ezekkel a tónusokkal, és ebben a színvilágban mutatja meg nekünk Mariann. Nagyon örülök ennek a képnek, és annak meg különösen, hogy módom volt Demeternek is megmutatni, aki hozzá is fűzött egy kommentárt. Érdekes, hogy nem beszélgettek a képekről. (hegyi)
értékelés: