Ami kint az van bent

Ami kint az van bent

Bent is kint is, magamban is, mindenhol.

Éva ez megint egy új irány. A lakótelepi csaj, aki ebben az egész őrületben ezt a szürrealitást ezzel a tükörrel és a kezével megfogja, és ez attól izgalmas, hogy szinte sziluettszerűen maradt csak meg a kéz. Ez által az egész olyan, minthogyha ez egy tartója lenne a tükörnek és nem a hozzád tartozó kezed. Nem tudom, hogy ez mennyire érthető így. Adsz az egésznek egy tárgyias jelleget és ettől jó. Vannak hibák és ezekre majd szép lassan el kell kezdeni odafigyelni. A tükör szélénél, ami nyilvánvaló, hogy nem egy szabályosra vágott kör, becsillan a hüvelykujjnak a belső részénél a széle a tükörnek. Ez kivisz ebből a lírából, ezt ki kell javítani, mint ahogy egyébként a tükör felső részénél is van egy ilyen csorbulás. Szintén javítandó. Az arcodra is több fény kéne. Aztán majd szép lassan el kell kezdeni játszani ezekkel a tükrökkel, hogy úgy fényképezz tükörből tükröt tükörre, hogy kikerülhessen a képből a fényképezőgép. Mert ez azért azt is mutatja, hogy „adom nektek magam, itt vagyok veletek, játszom, de el is bújok a fényképezőgép mögé”. Amúgy ez egy 3 csillagos leckemegoldás és abszolút megvan a lecke is. Nagyon jó dolog és azt a sokszínűséget mutatja, ami benned létezik. Én majd erre a sokszínűségre alapozom azt, hogy ha elindulunk a fotós úton, akkor lesz mire támaszkodni. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Kedves Szilárd! Igen, sajnos van itt több tényező ami nehezíti a képnek az elkszítésést. De már van egy két ötletem, hogy hogyan is tudnám legalább a tükröt fixálni. De, ha sikerül úgyis jelentkezem vele:)
A fekete-fehéret, meg felteszem.
Húúú, és nagyon kíváncsi vagyok az elemzésre :)

Engem érdekel a fekete-fehér változat!
Ha a tükörbe nézel és pont jól látod a fényképezőgép lencséjét, pont szemből, akkor az arcod szépen benne lesz a tükörben. Ha vagy a tükör vagy a fényképezőgép rögzítet, akkor sokkal könnyebb megoldani a dolgot mintha mindkettőt a kezedben kell tartanod. Elég ha egy valami bemozdul a háromból: a tükör a gép vagy te, és máris más lesz a képen mint amit szerettél volna.

:) Örülök neki, hogy nem értetted félre! A tükrös-mobilos fotósorozatod is nagyon tetszik, mégha utóbbi időben kevésbé is voltam aktív hozzászóló, de mindet megnéztem, és csak igazat tudok adni az elismerő hozzászólásoknak. És én is várom a többi fotódat, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy hova jutsz el, mit tudsz még kihozni belőle. :))

Kedves Mindenki!:)
Több változat is készült a képből, fekete-fehér is, ha valakit érdekel felrakom.
Igen, sajnos a mobil túl sokat takar, de elég nehéz úgy manőverezni, hogy olyan kép szülessen amilyet elképzeltem, de a mobil ne látszódjon. Úgyhogy ezen a részen még dolgzni kell, mert sajnos ez az a helyzet amikor azt kívánm, bárcsak három kezem lenne :D
Természetesen nem szeretném még abbahagyni a tükrös képeimet, és remélem minél változatosabbakat sikerül készítenem.
Ó, és köszönöm! Még soha sem dicsérte meg egy férfi a körmeimet (karmaimat :D:D:D)

Ebben nekem az tetszik nagyon, ahogy a kezed kontúrja mintegy fejet formáz, és ettől lesz olyan érdekesen játékos az összhatása. Kint isa kéz, bent is kéz, kint is egy arckontúr meg bent is, miközben bent is vagyunk meg a kinti világ is ott van. Tiszta népmese!

Tónusban meg telitalálat, hogy kint sem égett be, és bent is maradtak részletek.

Ez nekem nagyon tetszene ha nem lenne benne a fényképezőgép, vagy legalább kevesebb látszana belőle. Akár fekete-fehérben is jó lenne, ámbár ezek a színek nincsenek távol tőle.

((((Nem hiszem, hogy lehet rajta javítani, mert tükröződik is veszettül, meg nagyon rosszak a betekintési szögei. Amikor vettem, hirtelen kellett vennem egyet, nem volt időm mérlegelni, utánajárni, stb, ez volt... most meg ez van... De köszi a lehetőséget! :))))

El kell hozni ide azt a notebookot. :) Aztán ha lehet, javítunk rajta, hogy legyenek tónusaid.

Monitorom (notebook) nem túl szerencsés ennél a fotónál, nagyon nehezen látom a belső világot, leginkább a kéz árny formáját érzem. És nagyon erősen rajzolódnak ki nekem a körmök, melyek ebben a markoló pozícióban majdhogynem karmok már. Akár még a címmel is megférne ez az üzenet, hiszen ezek a "karmok" bent is bent vannak... Ez meg érthető üzenet lenne, bár elég elvont :)
(És nehogy félre értsd, nagyon szépek a körmeid, nagyon szép formája van, dehogy karom! Én a fotó hatásáról beszéltem!)

Kedves Éva, a stílus maga az ember: ezt szűröm le magamnak, ahogy sorba nézegetem a képeidet. Nagy dolog, hogy már néhány feltett kép alapján is koherens stílusjegyekről lehet beszélni veled kapcsolatban. Több ilyet is látok, egyet akarok kiemelni közülük, a vonzalmadat egy nagyon zárt kompozíciós formához, annak is egy különleges változatához, amikor a kép fő történése a kép közepén zajlik, egy védett burokban, mintegy kép-a-képben. Mintegy magzat az anyaméhben. Szeretnélek arra biztatni, hogy egy darabig ne hagyd el ezt a komponálási formulát, hanem aknázd ki, próbáld ki minél több lehetőségét.

Új hozzászólás