angyal

Egy nagyon jó geget látunk. Ezekből az utcafotós sétákból a lényeg az, hogy az ember hosszú időt tudjon rááldozni, és legyen türelme megvárni azt a pillanatot, amikor az egyébként meglévő környezeti elemek abban a konstellációban állnak össze, amiben azt ő ábrázolni szeretné, és az üzenet bekattan. Itt ez az üzenet, azáltal, hogy ez a fiatalember a sörével a buszmegállóban áll, pont úgy táncikáljon oda ehhez az angyalszárnyhoz, hogy fedésbe kerüljenek a formák, és ezáltal egy plusz értelmezést kaphat az ő személye, ez megtörtént. A túlélesítés itt is létrejött, megint szólok érte, és mindig fogok addig, amíg nem vagy hajlandó ezt értelmezni, hogy miről beszélek. Ez a túlélesítés távolságot is hoz, ettől nem lesz az egész szerethető, pedig ez egy olyan üzenet lehetne, ami szerethető, és mégsem történik meg ez. Ez a távolságtartás érhető tetten ezen a képen. Igaz ez arra is, hogy picit közelebb kellett volna mennünk. Ebből az arcból kicsit kellene kapnunk. Ha ez nem egy beállított fotó, ha nem arról van szó, hogy te megkérted őt, hogy tessék odamenni, és odaállni, akkor föl kell hívni magadra úgy a figyelmet, hogy odapisszensz neki, és akkor fölemeli a fejét. Ettől még benne marad a kompozícióban, de valamennyivel többet kapunk. Nem a tökéletes szembenézést várom, mert az megint elvinne valahová, a kettő között lenne az igazság. Mondok valamit Gime, ami nem biztos, hogy fog tetszeni, de ha nem vagyok őszinte, akkor minek beszélgetünk, tehát: azt gondolom, hogy a matematikai része a fotóidnak már megvan, működik. Ha nagyon ragaszkodsz ehhez az utcafotós dologhoz, akkor kezdd el az érzelmeidet is megmutatni, mert ez így már unalmassá lesz, hogy különféle helyzetekben primer poénok jönnek létre anélkül, hogy érzelmileg ez megérintene téged. A távolság, az objektív megválasztása, a túlélesített sterilizálás, a fagyott pillanatok mind egy irányba mutatnak. De ha valóban őszinte véleményemre vagy kíváncsi, én nem erőltetném az utcafotót, hagynám pihenni, mert ahhoz, hogy azokat az érzelmeket az utcára vidd vagy ott megtaláld, amiket mondok, nem az utca az alkalmas, hogy gyakorolj. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás