Kedves Balázs,
néha nekem is úgy tűnik, hogy többen vagyok, ami részben igaz is, hisz Jóska viszi a rádiót, Demeter pedig mesterem, ő is támogat. Köszönöm, valóban hiszek benne, különben nem csinálnám. :) És azzal tudtok segíteni, ha ti is írtok, beszélgettek, kommentáltok, hisz Sándor bátyámnak abban igaza van, hogy nem lehet ám mindig csak a Hegyire várni, és akármilyen is, de az enyém is csak egy szempár, tehát ha a magatokét is hozzáadjátok, az akkor már több fény az erdőben. Így valahogy. Nélkületek nem megy.

Kedves Zsolt,

csak erősíteni szeretném a sötét nézőtéren álló erdő fái közül kiszüremlő hangot: tényleg rendkívül megtisztelő az a figyelem, amit a képeinkre fordítasz. Fáradhatatlannak és mindig teljes gázon működőnek tűnsz. Heroikus vállalás. És óriási segítség - a saját nevemben beszélek: nekem mindenképpen.
Elképzelni sem tudom, hogy van erre mindig, változatlanul magas színvonalon ennyi energiád és időd. Pedig gondolkodom rajta egy ideje, eddig annyira jutottam, hogy talán többen vagy. Vagy nagyon régóta, nagyon komolyan akarsz, hiszel valamit. Maradjon így. Köszönjük!

Kedves Sándor,
köszönöm, megtisztelsz, bevallom, jól esik olvasni, amit írsz, mert azért csinálom az elemzéseket, hogy abból amit lehet, ha lehet, azt mindenki kimazsolázhassa magának, akár saját képe, akár másé, de persze nekem is kell a visszajelzés, hogy nem az erdőben gyaloglok épp. A felsoroltak jó fotósok, szakemberek, tiszteletem nekik, Árpi kiváló fotós, Károly azon kívül, hogy személyes jóbarátnak is mondhatom, a szakma mély ismerője, Péter pedig hasonlóan őrült vállalkozást visz azzal, hogy a Fotóművészet lapot igazgatja.

Ami a Látszóteret illeti, hidd el, a több mint 4 év alatt már több periódust átéltem, mindig vannak hullámok, kezdem kiismerni, mikor miért van nagyobb csönd, most épp a karácsony az, ami mindenkit elszólít, hiszen bármennyire is önkifejezőek az emberek, de a család, az életben való helytállás időt kíván és figyelmet. Nem akarnék belemenni napi politikába, de érzem, hogy jócskán hat ránk, akkor is, ha az oldalon ez nem látszik, mert mindenki keresi a kiutat, és ez első körben épp a kikapcsolódástól, a hobbitól veszi el az időt és a kedvet is. Szóval persze, hogy jó lenne, ha mindenki bele tudná tenni magát, kommentálna, mesélne, beszélgetne, de azt is megértem, hogy ez néha nem könnyű. Én amit tudok megteszek, aztán reménykedünk a jobb időkben. Azért is mondom, hogy legalább te ne add fel, hisz jól látod, az alkotónak öröm, ha írnak a munkájához és te megfontolt, tapasztalt gondolatokat szoktál megosztani, tartsd meg ezt a jó szokásod! :)

Ilyen bírálatokért – enyhe pátosszal élve – érdemes élni. Az az igazság, hogy ennyire mélyreható figyelmet, amennyit te szánsz itt ránk, én személy szerint egy embertől kaptam eddig, Kis-Kuntler Árpádtól, de annak is már vagy jó 5-6 éve, hogy ez a referencia kiapadt. Néha ugyan, de nagyon ritkán (egyre ritkábban) megajándékozott a sors Kincses Károly figyelmével, szeszélyes reflexióival, Tímár Péter sommás ítéleteivel, Dozvald János sziporkázó, bár nem mindig követhető szellemi mutatványaival, lányom, Anna különösen érzékeny, ösztönös reakcióival. Ezek azonban ritka, bár fényes ünnepnapok. Mert mi, akiket az önkifejezés kényszerével terhelt meg a sors, jobbára sötétben tapogatózunk, sötét és üresnek tűnő nézőtér előtt ugrándozunk és hasztalan várjuk a tapsot, vagy legalább a füttyöt. Sajnos a Látszótér nézőtere is jobbára üresnek tűnik, alig reagálunk egymás munkáira. Felrakja az ember a képet, aztán sokszor egy szó nincs rá. Még bűn rossz, vagy ragyogóan jó képek is elsüllyednek nyomtalanul. Én egyik héten optimistán feltöltök, másik héten megfogadom, hogy soha többé. Aztán jön az elemzés – és megnyugszom, hogy lám-lám érdemes volt, és újrakezdem.

Márti, Viki, Tamás, köszönöm szépen.

Én egy kicsit elvesztem ezekben a képekben, és abszolút pozitív értelemben. Az absztrakt mellett nekem szürreálisak is, érdekes ezt a kettőt összemosni, de működik, úgyhogy egy szavam nem lehet. Ami még fontos szerintem, hogy a színek is harmonizálnak. Egyedül az utolsó képpel nem értek egyet, szerintem az már nem kell. Az előtte lévő három tökéletes összhangot teremt, az utolsó csak eltünteti a hangulatot, amit a korábbiak megteremtenek.

Na végre, hogy! Mind érdekes, de talán nekem is a második.

Esztetikus latvany az osszes, nekem a masodik kep tetszik leginkabb.