Árny

Árny

Fürdőszobaajtó. Kint sötét, bent két lámpa. Ajtó résnyire kinyitva. A színes kép jelleget a szürke padlószőnyeg veszi el.

Sajnálom, hogy Nóra ritkán szólal meg, mert önző módon többet szeretnék belőle kapni. Amit most mutat, az egy nagyon finom gesztus, azzal együtt, hogy tömegelhelyezésben a kép baloldalához én akár 3-4 ujjnyit is hozzátennék ezzel a szürkés tónussal. Ott elférne ez a líra még, tehát működne ez az egész úgy, hogy valami nagy homogenitásból egyszer csak ez a ritmus előjön. Oldalt ettől egy kicsit szűk nekem ez az egész. Amit megfigyeltél, és amit megmutattál most formarendszer, tónusrendszer szinten, az tökéletes, úgyhogy nagyon érzékeny gondolat, aminek nagyon örülök. Köszönöm szépen! 3 csillag megvan, és azt kell, hogy mondjam, bármily hihetetlen is, de a leckemegoldás is, mert úgy érzem, hogy van affinitásod ehhez az egészhez. Várnám Nóra, hogy legyél velünk többet egy kicsit, jó? Ugyanis szeretnék veled együtt utazni azon a vonaton, amivel te utazol, szeretném egy kicsit jobban ismerni a gondolataidat, talán megérné, hogy ne csak végállomásokat kapjunk, hanem az odavezető úttal is ismerkedhessünk. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Kedves Nóra!

Péntek esti élő Törökösenemhez, melynek 21.00 órai preimerjére ezennel tisztelettel meg is hívlak, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek.

Nagyon hatasos foto, gratulalok!

Nagyon szép,holott nagyon "anyagtlan". Valahogy az agyat dolgoztatja meg, hívja elő a pozitív képeket e "negatívból". És jól működik - legalábbis nálam nagyon jól - meg látom azért másnál is.

Annyi szerkesztési gondolatom van, hogy alul a szúrós, hegyes fénypászmát talán tompítanám - de nem tudom hogy, felül meg egy kis hónaljív még tovább lágyítaná, vagy tenné plasztikusabbá... de ez nem tanács, csak egy gondolat, vagy inkább egy kérdés, talán Zsolt tesz erre majd kitérőt a válaszában.

Épp elég, ha jó képeket csinálsz, márpedig de. Úgyhogy Gábor igaza, hogy hiányolunk, kellesz.

Nem fényképezek sokat mostanában... sajnos, és ez előreláthatóan nem is fog hamar változni.

Ritkán szól, de akkor mond is valamit.
Mindig öröm a képeid látni. Csak lehetne kicsit sűrűbben.

Új hozzászólás