Atilla

Atilla a legjobb barátom volt. Amikor elkészült a sírkő, a fejfát csak úgy "lehajították" a sír mellé. Számomra érthetetlen, hogy miért. Miért így?!

Kaptunk egy leiratot ehhez a képhez, én ezt el is olvastam, de én azt javaslom, annak, aki ezzel a képpel szembesülni akar, hogy takarja le ezt az leiratot, és csak a képet nézze. Ugyanis nagyon fontos az a leirat amit a képhez kapunk Rozinak. A kérdés Roziban merül föl. De a kép maga ezt a kérést, amit a kép alatt Rozi feltesz, ezt a kétséget nem hordozza. És ezt azért mondom el, mert abban szeretnék segíteni, hogy ez a kétség is rákerülhessen erre a képre. Nem tudom, hogy ott van-e ez a fejfa még a földön, nem tudom mikor készült ez a kép, nem tudom, hogy megismételhető-e, nem biztos. De ettől még elmondom a gondolatomat Rozinak, hogy mi lehet az az út, hogy rákerülhessen az a szöveg, amit ő ott leiratként adott, és ne kelljen róla többet beszélni, mint amennyit a kép el tud mondani. Ez annyi, hogy nem fekvő formátumú képet kell készíteni, hanem álló formátumút, és rá kell komponálni azt, hogy ez egy sír mellett van félredobva. Azt, hogy Nagy Attila Kristóf, és a dátum, a kép szempontjából nem biztos, hogy fontos, akkor, ha én azt szeretném elmondani, amit a kép alatt Rozi leírt. Ez lehet a képnek a címe, mert azt majd lehet, hogy az álló formátum miatt nem fogják tudni elolvasni, de a kérdést, a kétséget az tudja megfogalmazni, ha ez rákerül a képre. Ha ott van a fejfa, ha valamennyit, nem sokat, de egy részletet rácsempészek az elészült sírkőből, és látom, hogy ez ahhoz képest van a földre dobva. Most én csak azt látom, hogy a földön van egy ilyen fejfa, de hogy hogyan és miért került oda, erre nem kapok segítséget a képtől. Márpedig ez a képen kellene megtörténnie. Én ezért azt mondom, hogy adok a képre kettő csillagot, mert a témafelvetés nagyon jó, és azt kérem a Rozitól, hogy ha ez megimételhető ezzel a fejfával, akkor legyen szíves megtenni, és ne csak dumának vegye a kérésemet, hanem ismételje meg ezt a képet, próbálja azt a kérdést rátenni erre a képre. Ha ezzel a fejfával nem megoldható, akkor tessék szépen elmenni temetőbe, és más fejfával ezt a képet megismételni. Ezt azért mondom, és tényleg határozottan kérem Rozit erre, hogy ezt az ismétlést hajtsa végre, mert szeretném, ha az élmény a képen keresztül hatna a nézőre, és a képen keresztül hatna Rozira is. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Richard Avedon egyszer azt mondta '...a kamera csak utban van, semmit nem szeretnek jobban mit fenykepeket kesziteni a szajat szememmel' ... neha megallunk es kepet keszitunk csak magunknak. Soha, semmi nem fogja a fotografia fontossagat jobban igazolni mint a masodperc toredeke, amit magadnak orokitesz meg.

Új hozzászólás