Éppen egy könyvet olvastam a parton, elég szürreális állapotban voltam amikor a könyvből kitekintettem az előttem lévő tájra. Vállamon éreztem a Nap erős, meleg sugarait, a szél éppen finoman fújdogált. Első pillanatban nem is láttam hogy a képen mi történt, persze Napon mobilt nézni lehetetlen. Ezért csak este vettem észre ezt az érdekes fényhullámot (így neveztem el, valószínű egy felhő, a Nap és a hínárok együttállásából adódan) mikor nézegettem telefonomban a képeket. A könyv címe: A lét elviselhetetlen könnyűsége (Kundera)
Sziasztok!
Zsolt, köszönöm... pont így gondoltam. Ahhh, igen a szöveget egy kicsit berondítottam, basszus mert akartam is hogy látsszon és nem is, hogy akár láthatatlanná is válhatna amint a horizontot nézzük - pont, ahogy beég a sor a retinánkba amikor Napon olvasunk. Javítom, köszönöm - végtelenül bánt, ha nem vagyok elég precíz. Kedves Mariann! Én nem szeretek nagyon azzal foglalkozni, hogy mi a szerencsés és mi nem... ha ott van és érzem a pillanatot, felőlem kolibri is szállhat a horizonton, nem az fogja eldönteni azt, mikor exponálok. Szerintem a horizont csak egy válaszvonal a képen, amely ketté osztja egy kis szakadással és a távolságbó adódó miniatűr partszakaszával. Számomra az érzelem a víz felől közelít, mely úgy hullámzik ahogy az árnyék táncol rajta. A szöveg, oppláh:) ... na ezért foglalkozunk ezzel oly sokat, egy talány. Köszönöm a véleményeket. Üdv. Mindenkinek!