BandiTA a macskám, tegnap éjjel (is) itt aludt mellettem a kanapén, amíg neteztem, és "megihletett".

András, ez egy teljesen rendben lévő kép - lenne. Volt szerencsém Banditát megismerni, Ő tényleg egy nagy show-man. Azzal nem nagyon értek egyet, hogy itt ennyire keményre lett hozva ez az egész. Ha volna türelmem, akkor meg tudnám számolni a szőrszálakat a macskán. Soha nem látjuk így a macskát. Ez a valóságtól való elrugaszkodásnak az a formája, ami ellentmond azzal a személyes üzenettel, hogy van egy macskám, és figyelem, hogy hogyan fekszik az ágyon. Itt ténylegesen arról van szó, hogy föl mered-e vállalni, hogy van egy macskád, vagy nem. Ez tudom, hogy furcsán hangzik, mert persze, hogy föl, de ez mégiscsak olyan, mintha a Macskás Férfi című titulust nem mernéd elfogadni érzelmileg. Tessék közel menni a macskához, tudom, hogy szereted, de azt is tudom, hogy milyen viszonyban vagytok, vagy milyen viszonyt mutatsz kifelé. Az jön le a képből, hogy nem vagy hajlandó érzelmileg azonosulni azzal, ahogy ez a macska szép, aranyos, kedves is tud lenni, miközben a beállítás erről beszél. Ez a kép így nem Bandita, ezzel a bindzsizéssel elvetted az összes kedvességét az ügynek. Olyan, mintha egy boncolás előtti rendőrségi fotót kapnánk, hogy így találtuk az utcán ezt a tetemet. Külön találtuk a kis pracliját, de azt is odaraktuk, hogy a leltárból nehogy hiányozzon. Ismétlést kérek. (hegyi)