Bara

Bara

... talán ez már nem "mímes" :)

Kaptam egy leiratot: „... talán ez már nem ’mímes’ ” Egy biztos, hozzám sokkal közelebb áll ez a kép, mint az előző. Kicsit nekem szűkre vágott. Barának gyönyörű haja van és ebből a gyönyörű hajból egy kicsit többet kérnék, mert ehhez a ritmushoz, amit ezek a növények képviselnek, a haj nagyon jól illik, passzol és kifuthatná magát ez a dolog, ha ennél kevésbé lenne szűkre vágva. Ettől függetlenül az ívek, a ritmusok és a fények játéka rendben van. Benne van az álmodozás is, bár nem vagyok benne biztos, hogy ebbe az irányba néztem volna. Lehet fölfelé nézni, nincs azzal semmi baj. Annyira befelé nézel most, hogy ezzel így belül maradsz egy történeten, tehát nem a jövőbe, vagy felfelé nézel, ez kicsit bátortalanabbá teszi élményben ezt az egészet. Ettől függetlenül ez egy olyan önportré, ami megint egy új iránynak a megmutatása, egy új kapu, vagy egy új ajtó kinyitása és bátorítanálak arra, hogy ebbe az irányba menjél tovább. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. Hadd tegyem hozzá, Bara, hogy nagyon jó lenne az is, ha a 4. és az 5. lecke felé is mozdulnánk egy kicsit, már csak azért is, mert jó lenne ebből az első osztályos szintből kiemelkedni most már lassan a második osztály felé, és nagyon kevés hiányzik. Hogyha bemész a saját adatlapodra, akkor ott látod, hogy melyek azok a leckék, amik már megvannak, és egy kis energiát kellene fektetni azokba is, amik még nincsenek meg, hogy azokkal is dolgozzunk. De ez egy nagyon jó irány, és ne engedd ezt el. Érzelmes és annak örülök a leginkább ennél a képnél, hogy nyitottál magadon felénk, ha csak egy lépésnyit is, de nyitottál. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Bara én teljesen ilyennek ismerlek. :)

Álmodozás, vágyakozás, (szentimentalizmus?), megbújás, (burok vagy szkafander?) természet és esztétika... Nekem ezek a hívószavak jutnak eszembe a portrét nézve. A nyitott ajkakról az érzékiség jut az eszembe, de a felső ajkak redői miatt a szomjúság is az eszembe jut...

Új hozzászólás