Bara Margit
Képválogatás közben készült fénykép, szorgalmi, hogy a derítésre mutassak egy példát. :)

A kép igazából, ha nem ismernénk a körülményeket, akkor akár még a család házi feladatba is nagyon könnyedén beilleszthető lenne. Lehet, hogy szokatlannak tűnik, hogy most utólagosan a szorgalmikból mért történik akár több átemelés is. Ennek az oka az és különösképpen az itt látható képre is érvényes ez, hogy szeretném, ha az adott technikai megoldásokat tudnátok ti is a későbbiekben alkalmazni. Meggyőződésem, hogy ezen a fényképen az a technikai ötlet, amiről szeretnék most beszélni jól és szervesen épül bele a kép egészébe és a kép filozófiájába, gondolkodásába. Azt persze zárójelbe jegyzem meg, hogy az egész kép pikantériája, hogy Magyarország ma élő fotóművészei, fotográfusai közül az egyik legnagyobb ember van ott a képen, tehát már csak azért is, mert Demeter látható ezen a fotón, már csak azért is megéri erről a képről beszélni, hiszen egy fotós, aki tökéletesen tudja, hogy az a beállítás, ahol ő modellként jelen van és ahol összetett módon egy világítástechnikát alkalmaznak, az majd mit eredményez. Ez okozhatja azt is, hogyha megnézzük a modell arcán jelenlévő gesztusokat, ez a gesztus valamilyenfajta beletörődés, valamilyenfajta bizalmas, de áldozati helyzet, mint egy igazolványképet felmutató póz, mintegy bizonyítási póz, de megadó póz, amelyben ő áll. Ugyanakkor a fények, ez az összetett, alapvetően ellenfényes, hátsó megvilágítás a kép középpontjára, mint egy belső színházi térre, mint egy varietében, egy belső fényben, mint egy lokálban látjuk azt a kevés fényt, amely a modellt, a modell előtt lévő képet, amely nyilvánvalóan látszik, hogy nagyon erősen kapcsolódik hozzá, és itt azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy a konkrét, vagy az általunk elképzelt történetet gondoljuk-e, ha nem tudnánk a valóságot, akkor nyilván azt lehetne látni, hogy igen, itt valaki hozzátartozott ehhez az emberhez. Sejtésem szerint ez így is lehet, hiszen Demeter saját fotóját láthatjuk itt, tehát ez érvényes ugyanúgy is, ha nem tudjuk a valós történést. Mindenesetre a gesztus, a testbeszéd, amelyben Bara Margit fényképe a beállításhoz képest mélyebben helyezkedik el, mint Balla Demeter arca, nagyon érdekes, és a kéztartással együtt nagyon érdekes háromszöges kompozíciós rendet alakít ki. Ugyanakkor tessék azt megfigyelni, hogy evvel a furcsa, trükkös megvilágítással valamilyenfajta reflex-hatással a fénykép mintegy kivágódik ebből a térből, ebből a belső terem hangulatból és nem csak hogy egy személyigazolvány fotóvá, egy stigmává, egy bélyeggé válik, hanem az egész képből, mint egy manifesztum, vagy mint egy plakát felhívó jele előre kerül. Tehát ha megnézzük a duplázást, Bara Margit körbevágott portré fotója és Balla Demeter fölötte elhelyezkedő, kamerába tekintő arca, mintha duplázódnának ezek a képek, nagyon izgalmas fény-árnyék és ellenfény megvilágított felületjátékot hoznak létre. Egyrészt ezt szerettem volna elmondani, másrészt pedig az a javaslatom, hogy érdemes lenne a magatok számára is megnézni, tanulmányozni akár egy kis kockás papíron felülnézetben azt, hogy vajon ennek a képnek a világítását hogyan hozták létre. Figyeljük azt meg, hogy a Bara Margit kép mögött, miközben Balla Demeter keze, bal keze fogja ezt a fénykép formát, a mögötte lévő ing az végig megvilágított, egy alsó megvilágítást kap és a jobb keze is hátulról kap fényt, mintha ott a háttérben valamilyen terasz fényből jönne ez, de közben azért árulkodik erről ez a szemüveg, amit nem véletlenül sok operatőr gyűlöl és utál, mert ezek a szemüvegek azok, amelyek például mozgófilmeknél, különböző jeleneteknél lebuktatják a helyzeteket a szereplőket, ugyanis a szemüveg tükrözi azt hogy hol van fényforrás. Érdemes ezen a képen elgondolkodni, én nem akarok itt mindent 100 százalékosan rátok erőltetni, hanem igazából csak annyit szerettem volna, és csak azért teszem meg az átemelést, hogy érdemes ezeken a fényviszonyokon egy picit elgondolkodni, mert látszólag egyszerű beállítást, látszólag egyszerű helyzetet és látszólag egyszerű képet látunk itt. De azért ez véleményem szerint csak elsődleges megközelítés. Nagyon is hordozza a hétfő délután házi feladat hangulatát, annál is inkább, mert aki esetleg majd megkapja azt a lehetőséget, hogy Demeterhez ellátogat, vagy esetleg a Demeter életébe egy pillanatra bepillanthat, nagyon is ott van ez a fajta csöndes, szűrt, oldalsófényekkel teli közeg amely ezen a képen látható. Ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Pontosan az ablakon beszűrődő fény az, ami a papírra vetődött és egyrészt átvilágította a fényképpapírt (dokupapír), másrészt visszaderített Balla arcára.

Szerintem ez egy elég jól sikerült portré, jól beszél, a képen látható személyek kapcsolatáról. A derítés viszont félre érthető, szerintem, mert úgy tűnik, hogy az ablakon be szűrődő fény világítja meg a fénykép hátlapját, ami a derítést okozza, de szerintem elég erős fény kell ahhoz, hogy ilyen alaposan át legyen világítva a papír.

Új hozzászólás